A januári meccsdömpinget pénteken a 8. mérkőzéssel zárjuk, amellyel egyúttal megkezdjük a 2024-25-ös szezon második felét, ugyanis 13 forduló már lement az idei bajnoki évadból. A K&H női liga csapatai már mind találkoztak egymással egyszer, így most jöhetnek a visszavágók. A bajnoki menetrend hasonló lesz az első félidőhöz, ezért ugyanúgy, ahogyan ősszel, most is a Győrrel kezdjük ezt a szakaszt. A szeptemberi mérkőzésen esélyt sem adott a hazai pályán közel 3000 szurkoló által buzdított ETO, akkor 32-21-re nyertek. Ez a papírforma eredmény péntekre is borítékolható lenne, de láttunk már azért csodát a tavalyi szezonban, és az ideiben is. Az optimizmust azért árnyalja az a tudat, hogy több sérülttel, és az eltiltott játékosok nélkül kell megugrani ezt a feladatot.
Nagyon fontos szerep hárul majd Horváth Szofira is, ugyanis Melanie Halter sérülésével egyedüli felnőtt kapusként kell majd bizonyítania az ETO világsztárjaival szemben: „Még kicsit le vagyok maradva, ez még nem az én szintem az NB1-ben, de ha lehetőséget kapok, mindent megteszek, hogy megfeleljek a sztenderdeknek, ami egy NB1-es kapussal szemben fel van állítva.” – mondta 19 éves kapusunk. Szerinte leginkább mentálisan kell felkészülni erre a találkozóra: „Videózunk, nézzük a meccseiket, így készülünk: ha azt mondják, hogy egyenes akkor arra, ha azt, hogy vissza, akkor pedig arra. Erre mentálisan mindenképpen fel kell készülnünk, ami még egy kihívás lesz számomra, de mindenképpen úgy próbálok felmenni a pályára, hogy készen állok!”
Magyar Flórára is jóval nagyobb szerep hárul mostanában a szélen. A Győr elleni összecsapást viszont optimistán várja: „Nyilván nem lesz könnyű egy BL győztes csapat ellen játszani, de megpróbálunk mindent megtenni, hogy meccsben maradjunk a Győrrel. A védekezésünket is megerősítjük és próbáljuk játszani a játékainkat. Reménykedünk benne, hogy sikerül pontokat megtartani itthon, és mindenképpen bele fogunk állni ebbe a meccsbe.”
A K&H női liga 14. fordulója tehát BL győzteseket invitál az UFM Arénába. A találkozó 18:15-kor kezdődik, jegyek korlátozott számban az aréna jegypénztárában 17:00-tól vásárolhatók. Azok számára, akik a helyszínről nem tudják figyelemmel kísérni a mérkőzést, az M4 Sport élőben közvetíti a meccset.
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Győri Audi ETO KC
K&H női liga 14. forduló
2025. január 31. 18:15
UFM Aréna - Mosonmagyaróvár
Élőben az M4 Sport-on és az m4sport.hu-n.
Fotó: Zengő Ferenc