JÓL KEZELTE A NEHÉZSÉGEKET AZ MKC UTÁNPÓTLÁS

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.06.21.
A 2020/2021-es szezonban is elkezdődtek a gyermektornák és az utánpótlás bajnokságok, de a járvány miatt hónapokon keresztül felfüggesztették azokat. Rendkívül nehéz évet zártak tehát az MKC utánpótlás csapatai, így összességében komoly eredmény, hogy nem érte súlyosabb kár a mosonmagyaróvári fiatalokat.


-
Valóban rengeteg nehézséget, teljesen ismeretlen, szokatlan helyzetet kellett megoldanunk ebben az évben - mondta Bognár Róbert az MKC utánpótlás igazgatója. - Viszont nagyon sok klubbal, sőt akadémiával ellentétben, mi elmondhatjuk, hogy sikerült elég jól kezelnünk gondokat. Ez természetesen a gyerekek, a szülők és az edzők érdeme, akik mindig a megoldásra törekedtek, folyamatosan keresték a legoptimálisabb lehetőségeket. Nagyon fontos volt, hogy szinte az egész idényben tudtunk az UFM Arénában, a Mogaac Sportcsarnokban és Mosonszolnokon edzeni. Ezért komoly eredménynek tartom, hogy a sok bizonytalanság, újra tervezés ellenére, nem csökkent, hanem nőtt a nálunk sportoló gyerekek létszáma. A már októberben elkezdődő karanténok miatt várható volt, hogy a bajnokságokat nem lehet majd befejezni. A mi rutinos, tapasztalt edzőink azonban megoldották a kis létszámú foglalkozásokat és megpróbáltak játéklehetőségeket is teremteni. 


- Az egészen kicsiktől, egészen az NB II-es felnőtt bajnokságig kellett valamilyen megoldást találni. Hogyan lehet ezt összegezni a különböző korosztályokban?  
- A legtöbb gond egyértelműen a kis szekcióban, a kisiskolások között volt, hiszen az U8 - U10 közötti korosztályokban szinte minden rendezvény elmaradt. Ráadásul az egészen kicsiknél kevés játékossal kezdtük a szezont, így félő volt, hogy lemorzsolódnak a gyerekek. Mayer Rebeka azonban nagyon ügyesen dolgozott, jól hasznosította azt, hogy most végzi el az edzőképzést és így egyre nőtt a létszám. A játékosságra építő egyéni képzés pedig hasznosnak bizonyult, mert amikor végre részt tudtak venni a picik egy júniusi tornán, akkor kimondottan szép dolgokat láttunk tőlük.  Az U11 és U14, azaz a középső szekció gyakorlatilag végig tudta dolgozni a szezont, mert Kránitz János és Vura József remekül tartották össze a gyerekeket, alig maradt el edzésük. Ezekben a csoportokban nagyon erős létszámokkal dolgoznak az edzők, de most is érkeztek tehetséges, új játékosok. Jellemző volt a helyzetre, hogy olyan fiatal is jött, aki pont azért csatlakozott hozzánk, mert a régi klubjában nem volt, vagy minimálisra csökkent az edzések száma. Ezek a korosztályok remekül ki is egészítették egymást, sok gyakorló mérkőzést játszottak házon belül. Jó volt látni, hogy a szezon végén megrendezett gyerektornákon ez is meg is látszott, mert nagyon szép győzelmeket arattak. 

- Nehezebbnek ígérkezett a helytállás a nagyobbaknál, akik rendszeres hétvégi bajnoki találkozókhoz vannak szokva. Náluk, hogyan sikerült a járvány miatti leállások áthidalása?
- A nagyobbak szekciójában ki kell emelni az U15-ös gárdát, amely rengeteget lépett előre Balogh Sándor irányításával. Az elmúlt évekkel ellentétben, most ebben a korosztályban is igazi csapatunk lett, nagyon egységes kerettel, remek szülői háttérrel. Ebben a nehéz helyzetben is példás volt a csapatszellem és a játékban olyan fejlődés mutatkozott, hogy komoly tehetségek tűntek fel, akik bíztatóan mutatkoztak be a serdülő és a megyei felnőtt bajnokságban. Szerencsére a serdülő keretünk is sikeresen vészelte át járvány időszakát, elősorban annak köszönhetően, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei felnőtt bajnokságban mérkőzéseket is játszani tudott. A nevezés idején pedig voltak kételyeink, de végül remek ötletnek bizonyult ez a pontvadászat. A serdülő nagyon fontos csapatunk, hiszen jórészt mosonmagyaróvári és környékbeli nagyon tehetséges játékosok alkotják, akikkel Farkas Veronika remekül dolgozik. Örömteli tehát, hogy most sem torpantak meg a fejlődésben, sőt sok újat tanultak, tapasztaltak, bátrabbak lettek az új kihívásnak számító felnőtt mezőnyben. Az ifjúsági keretünk is be tudta fejezni az NB II-es küzdelmeket, de nem szabad elhallgatni, hogy itt sok gond, probléma nehezítette a helyzetet. Betegségek, sérülések már az első félévben is jelentkezett, de akkor az edző és csapat között sem volt megfelelő az összhang. Egy jó indulással nekem sikerült igaz valamennyire stabilizálnom a csapatot, de a sérülések továbbra is sújtották a keretet, tehát folyamatosan létszám gondokkal küzdöttünk.   


- Szakmailag nem lehet értékelni egy ilyen évet, de tanulságok egészen biztosan vannak a klub, a szakemberek számára. Melyek ezek közül a legfontosabbak?       
- Egy valóban jól működő utánpótlás felépítése hosszabb folyamat, de úgy érzem, hogy az MKC jó úton jár. A klub ugyanis mindenben segíti a munkánkat és óriási minőségi előrelépést nyújt a felépülő munkacsarnokkal, felújított atlétikai pályával. A következő szezonban már külön kapusedző és gyógytornász is bekapcsolódik az utánpótlásba, ahová nemrég egy nagyon ügyes, fiatal technikai vezető is érkezett Makó Márk személyében. A következő szezonban a 23 éves edző Orbán Ákos is csapatot kap, tehát a tapasztalt szakembereink mellett, próbálunk egy kicsit fiatalosabb szemlélettel is dolgozni. A most nyugdíjba vonuló Vura Józsefnek pedig kiemelten szeretnénk megköszönni azt a rendkívül áldozatos munkáját, amit akkor is megtett, amikor még közel sem voltak ilyen jó lehetőségeink. Ebben az idényben az volt a legfontosabb, hogy a lehető legkevesebb sérüléssel, gonddal vészeljük át a járvány miatti helyzetet. A jövőben viszont a rövidebb és hosszabb távú céljaink felé is el kell indulnunk. A kis és középső szekciókban növelni, azaz inkább most már stabilizálni kell a létszámokat és biztos alapokat kell szerezni. Később pedig olyan csapatokat alkotni, amelyek az utánpótlás első osztályaiban is megállják a helyüket, eredményesen tudnak szerepelni. Vigyázni kell a tehetségeinkre, meg kell tartani őket, hiszen komoly szintet lépett a felnőtt csapatunk. Ki is kell emelni, hogy a teljesítményük, a népszerűségük természetesen az utánpótlásra is kedvező hatással van. A gyerekek, a fiatalok és a szülők ugyanis minden szempontból naprakészek, nagyon figyelik az élvonalbeli csapat szereplését. Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi felnőtt keretbe nehezebb bekerülni egy-egy fiatal játékosnak, így nekünk olyan kézilabdázókat kell felépítenünk, akik a szintet is meg tudják ugrani. A jelenlegi serdülő csapatunk lehet az első, amellyel ezt meg lehet kísérelni, mert onnan már nem csak játékosok, hanem egy csapat is érkezik az utánpótlás végzősei közé. Bőven van tehát feladatunk, munkánk, amelyet a a héten el is kezdünk két remélhetőleg jó hangulatú, szakmailag is színvonalas nyári táborral, majd utána egy végre már teljes értékű utánpótlás szezonnal.



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó