Jön a Beszterce elleni visszavágó

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2024.03.22.
A Motherson Mosonmagyaróvár szombaton játssza a Beszterce elleni Európa-liga negyeddöntő visszavágóját.
A Gloria kétgólos előnyből várja a párharc második mérkőzését, miután 32-30-ra győzött az UFM Arénában. Gyurka János továbbra sem számíthat Albek Annára és Tóth Nikolettre.

„Az idegenbeli mérkőzésen nagyon fontos lesz, hogy kevés hibával, fegyelmezetten kézilabdázzunk - mondja Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvár vezetőedzője. A Beszterce az itteni mérkőzésen a mi hibáinkból, eladott labdáinkból tudott könnyű gólokat szerezni, ezt kell kiküszöbölnünk. Hazai pályán valószínűleg más taktikával fog játszani a román csapat. Nekünk az lesz a célunk, hogy egy szoros, jó mérkőzést játsszunk. Bízom abban, hogy a végjáték nyitott lesz, még akkor is, ha mindannyian tudjuk, hogy nagyon jó kézilabdázók alkotják a Gloria keretét. Egyedüli csapatként veretlenek az Európa-ligában, hazai pályán pedig a legutóbbi tizenkét mérkőzésükből egy döntetlen mellett tizenegyet megnyertek. Szeretnénk győzni, ami óriási dolog lenne, de ha búcsúzni is csak emelt fővel szabad. Minden energiánkat mozgósítjuk, és a küzdeni akarással most sem lesz probléma."

Az óváriak felkészüléssel töltötték a hetet, míg a Beszterce szerdán a Román Kupa negyeddöntőjében szerepelt. Az óváriak által is jól ismert Targu Jiu alaposan megszorongatta a Gloriát, de a jobb erőkből álló beszterceiek végül Laslo és Seraficeanu vezérletével, és 6-6 góljával végül 27-26-ra győztek Zsilvásárhelyen, és bejutottak az elődöntőbe.

A Beszterce-Motherson Mosonmagyaróvár mérkőzést szombaton, 14 órakor rendezik. Az Európa-liga negyeddöntő visszavágóját a Sport TV közvetíti.
Következő mérkőzés:
Vasas SC - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.12.21., 18:45 óra.
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok



Videók
összes videó