JÓTÉKONY EDZŐMÉRKŐZÉS

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.11.24.
Bajnoki találkozón csak december végén találkozhatnak a szurkolók a Motherson-Mosonmagyaróvár csapatával, hiszen a világbajnokság miatt szünet van a pontvadászatban. December 3.-án pénteken 16.00 órakor azonban MKC - Dunaújvárosi KKA edzőmérkőzés lesz az UFM Arénában. Akik pedig erre a találkozóra megváltják az egységesen 1.000 forintos jegyet, azok csatlakoznak a klub hagyományos évvégi jótékonysági kezdeményezéséhez.


A mérkőzés bevételét a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club teljes egészében jótékony célra ajánlja fel, ezért erre a gyakorló találkozóra nem érvényesek a szurkolói bérletek. A válogatott kötelezettségek miatt sajnos nem lehet teljes az MKC csapatának kerete és természetesen a járványügyi szabályokat is be kell tartani. A klub azonban semmiképpen sem szeretné megszakítani az évek megrendezésre kerülő jótékonysági találkozók sorozatát. Ebben kérjük tehát a mosonmagyaróvári szurkolók közreműködését a jegyek megvásárlásával és a szünetben megszokott plüssfigurák bedobásával. 

A bajnoki folytatásra és a közelgő nemzetközi sorozatra készülő csapatunk, a fiatal játékosaink számára is fontos lesz ez a Dunaújváros ellen gyakorló találkozó. Több ok is van tehát arra, hogy ott legyenek a szurkolók az UFM Arénában. 

Jegyeket a következő időpontokban és helyszíneken lehet vásárolni:
2021 november 25. csütörtök: 05.00 - 17.00 óra között a Szellőrózsa ABC-ben 
2021 november 26. péntek: 05.00 - 17.00 óra között a Szellőrózsa ABC-ben 
2021 november 27. szombat: 06.00 - 12.00 óra között a Szellőrózsa ABC-ben 
2021 november 29. hétfő: 05.00 - 17.00 óra között a Szellőrózsa ABC-ben 
2021 november 29. hétfő: 15.00 - 17.00 óra között az UFM Aréna jegypénztárában 
2021 november 30. kedd: 05.00 - 17.00 óra között a Szellőrózsa ABC-ben 
2021 december 01. szerda: 05.00 - 17.00 óra között a Szellőrózsa ABC-ben 
2021 december 02. csütörtök: 05.00 - 17.00 óra között a Szellőrózsa ABC-ben 
2021 december 03. péntek: 05.00 - 15.00 óra között a Szellőrózsa ABC-ben 
2021 december 03. péntek: 15.00 - 16.00 óra között az UFM Aréna jegypénztárában



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó