KEDV! REMÉNYEK! LILLÁK!

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.11.10.
A címet Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez verséből idéztük, hiszen az elmúlt napokban igazi kedvvel, nagy reményekkel csatlakozott a Motherson-Mosonmagyaróvár élvonalbeli felnőtt csapatához két Lilla. Az MKC utánpótlás játékosai, az U19-es keret kézilabdázói, Ágoston Lilla és Lengyel Lilla közel két hétig készülnek az NB I-es gárdával.

- Nagyon örülök annak a lehetőségnek, hogy felnőttekkel készülhetek, mert ezek az edzések igazán tanulságosak a számomra - mondta az irányító-átlövő Ágoston Lilla. - A számomra ez talán az első lépcsőfok ahhoz, hogy profi kézilabdázó lehessek. Egy kis időre szükségem is volt, hogy felvegyem a foglalkozások ritmusát, mert ez a tempó, az intenzitás új volt a számomra. Pedig vettem már részt felnőtt edzéseken és játszottam is felnőtt mérkőzésen az NB I B-ben a Pénzügyőr SE csapatában, ahonnan a nyáron Mosonmagyaróvárra igazoltam. Nagyon jól érzem magam az új csapatomban és a klubváltásom jó döntését most ez a megtisztelő lehetőség is igazolja. Sajnos volt egy hosszabb lábfej sérülésem, ami miatt kicsit nehezen értem utol magam az U19-es és az NB II-es bajnokságokban. Az elmúlt hetekben azonban már elég jól ment a játék és most nagyon megerősít az, hogy figyel rám a klub. 


- Amikor Gyurka János megkért, hogy két fiatal kézilabdázót küldjek fel a felnőtt csapathoz, a kiválasztást rám bízta - jegyezte meg Bognár Róbert az MKC utánpótlás szakmai igazgatója, aki egyben az U19-es keret edzője. - Több játékosban is gondolkodtam, de végül a választásom a két Lillára esett, akiknek a teljesítménye és a hozzáállása is kiváló. A veszprémi születésű Ágoston Lilla gyakorlatilag NEKA nevelés és a Pénzügyőr SE érintésével igazolt hozzánk a nyáron. Lengyel Lilla viszont mosonmagyaróvári kislány, nálunk kezdett kézilabdázni és több korosztályunkban is igazolta már a tehetségét. Nagyon feldobta mindkettőjüket a meghívás, ami eredetileg az elmúlt hétre szólt, de a pozitív visszajelzések miatt még egy héttel hosszabb lett.

- Dolgoztak már velünk utánpótlás játékosok, a bő keretünk tagjai is néhányan és szeretnénk is hagyományt teremteni azzal, hogy meghívjuk azokat, akik ezt megérdemlik - folytatta Gyurka János az MKC szakmai igazgatója, a felnőtt csapat vezetőedzője. - Fontos dolog ez, hiszen szintet emel az utánpótlásunkban, nevel, tanít, példát mutathat a fiatal, mosonmagyaróvári kézilabdázóknak. Látszott a most velünk készülő kislányokon, hogy nagyon élvezik a munkát, a gyakorlatokat, szimpatikus volt az igyekezetük. Megfelelő időszakban dolgoznak velünk, hiszen most kevesebben vagyunk, így a feladatok főként az egyéni képességek fejlesztésére irányulnak. Egy kis pihenő után, ezen a héten már többen visszatérnek a válogatottakból, de a két fiatal továbbra is velünk dolgozik, hogy a más jellegű munkát is megismerjék.        

Nyolc éve kézilabdázok Mosonmagyaróváron, ahol a Móra majd a Haller iskolában kezdtem el a játékot - zárta le a beszélgetéseket a balszélső Lengyel Lilla. - A célom pedig az, hogy eljussak a szülővárosom NB I-es csapatába, ezért nagyon boldog vagyok, hogy most kaptam ott edzéslehetőséget. Kicsit izgultam a foglalkozásom előtt, de ez gyorsan elmúlt, mert a felnőtt játékosok nagyon kedvesek, segítőkészek. Szerencsére mindent megértek, meg is tudom csinálni, amiben az is segít, hogy ketten érkeztünk az U19-es csapatból. A gyakorlatok tempója egyértelműen megmutatta, hogy fizikálisan tökéletesen fel kell építenünk magunkat. Ezek a napok azonban igazi élményt jelentenek, nagyon eltökéltek a céljaimban. Sok dolog tudatosult bennem egy kis tapasztalatot szerezve abból, amit megkövetel ma egy élvonalbeli kézilabdázó felkészültsége.



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó