KÉSZÜLŐDIK A MEZŐNY III.

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.06.24.
Az ellenfeleinknél történő nyári játékos mozgásokat bemutató sorozatunk utolsó részében a középmezőny gárdáival foglalkozunk.
Az újoncokról és az élmezőny csapatairól már írtunk és így most az a hét együttes következik, amelyekkel vélhetően a legnagyobb csatákat vívja majd az MKC. A teljességre most sem törekedhetünk, hiszen a csapatok még folyamatosan jelentenek be új igazolásokat. Az eddig történtek azonban már jelzik, hogy milyen irányba indultak el az élvonalbeli nôi kézilabda csapatok, a 2019/ 2020 – as bajnokságban.

A Vác fiatalokból álló csapatában eddig kevés mozgás volt a nyáron és az is inkább a távozók oldalán. Dijana Jovetic Szombathelyre, Karoline De Souza Mosonmagyaróvárra, Barján Bianka pedig Békéscsabára igazolt. Távozik Szamoránsky Piroska is és végrehajtottak egy tulajdonképpeni kapus cserét is az FTC – vel, ahová Suba Sára ment és ahonnan Hadfi Gréta jött. Két fiatal érkezőről is beszámoltak, miszerint a jobbszélső Kovács Noémi (NEKA) és a beálló Paróczy Sára (Göd) Vácon folytatja a pályafutását.

Debrecenben megfelezték a légiósok számát és így elköszöntek a Madalina Zamfirescu, Anna Punko és Lotte Grigel triótól. Több saját nevelésű fiatal is csatlakozik a felnőtt kerethez, de azért az igazolásokra is figyeltek. A junior válogatott irányító Vámos Petra a NEKA, a DVSC – hez visszatérő Karnik Szabina az MTK, és az argentin válogatott Elke Karsten, a spanyol BM Bera Bera gárdájából érkezik Köstner Vilmos csapatához.

Jobban átalakul a székesfehérvári Alba FKC gárdája, ahonnan három alapembernek számító légiós, Alexandra Nascimneto, Olga Gorshenina és Yana Zhilinskaite távozik. A helyüket pedig a Békéscsabáról érkező gólerős átlövővel Walfisch Mercédesszel, három győri fiatallal, Afentaler Sárával, Gerháth Kincsővel és Varga Emőkével, valamit két francia légióssal, a kapus Armelle Attingre (Nantes) és a jobbszélső Sabrina Zazai (Tolulon) szeretnék pótolni.

Kisvárdán viszont egy teljesen új csapat kialakításán dolgoznak és az eddigi útról is letértek, hiszen tíz légiós játékosuk szerepeltetéséről mondtak le. Távozik tehát Klikovac, Rebicova, Benko, Avdekova, Wangimba, Hakunova, Savu, Tamires, Kordowiecka, Tomkovic és mindössze egyetlen külföldi jön, a Podravka horvát válogatott játékosa Tena Petika. Rajta kívül csak magyar kézilabdázókat, Dombi Lucát, a Dunaújváros, Lajtos Nórát, az MTK, Siska Pálmát, a Kecskemét, Udvardi Laurát, a Szombathely, és Mészáros Rékát, a Dunaszerdahely gárdájától igazolták le eddig.

A DKKA csapatában lesz egy nagy visszatérő, az EHF-kupagyőztes, EB-bronzérmes, orosz születésű, Triscsuk Krisztina személyében. A sokszoros magyar válogatott, egykori gólkirálynő, a német Thüringer csapatából érkezik vissza most Dunaújvárosba, ahol már két évig játszott korábban. Érkezik még egy horvát kapus, Zeljana Stojak Franciaországból és egy montenegrói beálló, Itana Cavlovic Törökországból. Három kapus – Csapó Kincső, Vártok Ramóna, Katarina Tomasevic – , valamint három mezőnyjátékos – Dombi Luca, Monori Orsolya, Cifra Anita – viszont eligazolt Dunaújvárosból.

Az MTK Budapest csapatánál is sok változás lesz, mert pótolniuk kell a tavalyi évben meghatározó, de most távozó játékosaikat. Ez pedig nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a Debrecenbe távozó Karnik Szabina, az Érdhez igazoló Termány Rita, a Ferencvároshoz visszatérő Bánfai Kíra és a Kisvárdára igazoló kapus Lajtos Nóra bizony érzékeny veszteségnek látszik. Az FTC – vel meglévő együttműködés értelmében Suba Sára kapus, valamint a két beálló, Horváth Dóra és Zsiborás Luca érkezik. Két volt budaörsi játékost is leigazoltak, a rutinos szélső Dávid-Azari Fruzsina és az átlövő Gerháth Fanni is alap játékos lehet. A legtöbbet azonban a két új irányítótól, az ETO és a Vác gárdáiból a fővárosba költöző Pál Tamara és Sziráki Boglárka játékától várják a kék-fehérek.

Békéscsabán egyelőre az a legfontosabb hír, hogy a szerb légiós Alexandra Vulajlovic után, a vezetőedző Horváth Roland is meghosszabbított a szerződését. Walfisch Mercédesz távozása után, sokat várnak a Mosonmagyaróvárról érkező, a válogatott keretébe is bekerült Kopecz Barbarától. A viharsarokban folytatja a kézilabdázást a váci Barján Bianka, viszont az irányító Gidai Eszter a távozását, a sok sérüléssel bajlódó, tapasztalt beálló Zöldi-Tóth Katalin pedig az aktív pályafutásának befejezést jelentette be Békéscsabán.
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó