KÉTNAPOS CSAPATÉPÍTÉS

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.07.15.
A csütörtöki és a pénteki napot Ajkán, a Kristály Hotelben töltötte a Motherson-Mosonmagyaróvár NB I-es női kézilabda csapata. A program pedig csapatépítés volt, amelyhez a szellemi és fizikai feladatokat az idén is a Viga Sport szakemberei állították össze.


Világvége döntés, mini hídépítés, vakháromszög, ponyvafordítás, mocsárjárás, tutajépítés, extrém falmászás, gyalogos orientációs túra.. a kézilabda sportban nem igazán ismert fogalmak. Viszont abban biztosan segítenek, hogy a lányok egy kicsit más oldalról is megismerjék egymást, megtanuljanak közösen problémákat megoldani. 

- A két nap alatt közel húsz különböző elméleti és fizikai feladatot oldottak meg a játékosok, egyrészt teljes csapatban, valamint kisebb csoportokban - nyilatkozta Kováts Norbert a Viga Sport üzletág vezetője. -  Ez azt jelenti, hogy sok órát kellett közösen, logikusan, hatékonyan együtt gondolkodniuk, mert ezekkel a kihívásokkal csak így lehetett boldogulni. Rendkívül fontos tehát, hogy kommunikáljanak, bízzanak egymásban, mert itt a célokat kizárólag együtt, csapatként tudják elérni. Rengeteg olyan egyéni tulajdonság, rátermettség, találékonyság vagy vezetői erény derül ki ilyenkor, amelyek később egészen biztosan jól felhasználható ismeretek lesznek a sportpályán. Sok közösséggel, többek között sportcsapattal dolgozunk, így bátran kijelenthetjük, hogy a mosonmagyaróvári kézilabdás lányok rendkívül ügyesek, jó közösséget alkotnak. 

- Ez a hét tulajdonképpen a ráhangolódás volt a felkészülésre, hiszen több fizikai és egészségügyi felmérést csináltunk, valamint megszereztük a sportorvosi engedélyünket. A két napos összetartáson pedig érdekesek, izgalmasak voltak a feladatok, amelyeket a szálloda mellett lévő tónál és a különteremben végeztünk el - mondta Stranigg Zsófia az MKC szélsője. - Hasznos volt így együtt tölteni két teljes napot, mert intenzívek voltak a csapatépítő feladványok, együtt kellett megoldanunk őket. Nem lehetett tehát azzal foglalkozni, hogy új vagy régi játékosok dolgoznak együtt, azonnal hatékonyan működő csapatot kellett alkotnunk. Szerencsére víz mellett voltunk és ebben a nyári forróságban érthető, hogy a legjobban a „vizes” feladatokat kedveltük.