KEZDŐDIK AZ EURÓPA-LIGA

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.01.08.
„Vasárnap irány Győr”, ahogy a szurkolók megfogalmazták, hiszen kezdetét veszi a nemzetközi kaland a Motherson-Mosonmagyaróvár számára. A győri Audi Arénában 14.00 órakor fogadja a francia ES Besancon Feminin gárdáját az MKC. A csapat felkészült, nagy izgalommal várja a megméretést, amiben sokszor elmondtuk, hogy rengeteget segíthet a szurkolók támogatása.

Ezért emeljük ki, hogy a mérkőzés napján a győri Audi Aréna jegypénztárában is lehet még jegyeket venni. A honlapunkon, a Facebook és az Instagram oldalunkon megpróbáltunk minden információt megosztani Önökkel, ahogy ez egy ilyen klubtörténelmi sporteseményhez illik. A honlap letöltés bannerénél pedig találnak egy az Európa-liga sorozatot bemutató műsorfüzetet, amiben többek között a pontos menetrend is megtalálható.


A mérkőzés előtti utolsó beharangozó írásunkban pedig Gyurka János vezetőedző és a csapatunk kapusa Szemerey Zsófi foglalta össze a gondolatait a nemzetközi mérkőzés előtt. 

- Fiatal csapat vagyunk, amely most fel fog állni az európai mérlegre és ott fogja megméretni magát - nyilatkozta Gyurka János. - Erős ellenfelekkel fogunk találkozni, hiszen a decemberi Norvégia - Franciaország világbajnoki döntő mindkét csapatában szerepelt válogatott játékosuk. A csoportból történő továbbjutást bravúrnak tartanám, de olyan összetartó, egymásért, a klubért küzdeni tudó játékosaink vannak, akikkel ezt meg lehet valósítani. A fantasztikus közönségünk segítségével elsősorban a hazai találkozónkon szeretnénk annyi pontot összegyűjteni, amelyek egy idegenbeli bravúrral tovább vihetnek minket. Felkészültünk tehát erre az „angol foci” mintájú sorozatra, ahol a számunkra nincs eredménykényszer, de nem is feltett kezekkel érkezünk. Döntő lesz, hogy a nemzetközi mezőny sebességét mennyire tudjuk majd felvenni és ezen belül a kvalitásainkat, a technikai tudásunkat alkalmazni. Hosszú lesz ez a sorozat, sok utazással, némi stressz jelenlétével, sőt várhatóan hullámvölggyel is, hiszen edzeni, fejleszteni nem nagyon lesz idő. Ezért kiemelten figyelni fogunk a regenerációra, a mentális felkészítésre, mert kizárólag az a csapat lehet ilyenkor sikeres, amelyik az eredményektől függetlenül képes lesz a folyamatos megújulásra. Komoly feladat vár ránk, hiszen első alkalommal hozzuk el Mosonmagyaróvár városába a női kézilabdázás nemzetközi elit csapatait. Az a legfontosabb célunk, hogy folyamatos legyen a tagságunk ebben a mezőnyben, így tanulni, tapasztalatokat szerezni szeretnénk. Amennyiben pedig látjuk majd, hogy merre kell haladnunk és élvezni fogjuk a mérkőzéseket, akkor nem lehetünk vesztesek.

Mindegyik Európa-liga mérkőzésünk nehéz lesz, de nagyon bízom abban, hogy jól fogunk rajtolni és vasárnap a Besancon ellen megszerezzük a győzelmet - folytatta Szemerey Zsófi. - Ezzel is szeretnénk jelezni a minket nem nagyon ismerő külföldi csapatoknak, hogy velünk igenis számolni kell a nemzetközi mezőnyben. Sikerült felkészülnünk a francia gárdából, beszereztünk minden elérhető információt és videófelvételek megtekintésével kielemeztük több mérkőzésüket. A szélsőik közül Camille Aoustin volt a csapattársam Siófokon, Sabrina Zazait is ismerem a magyar bajnokságból, a franciák elleni válogatott találkozókon pedig Lucie Granierrel is találkoztam. Tudom, hogy Audrey Dembele és a két lengyel játékos Natalia Nosek és Aleksandra Rosiak is magas átlövők, tehát biztosan lesz dolgom a kapuban. Abban azonban biztos vagyok, hogy nem egyéni teljesítmények fogják eldönteni a találkozót és mi csapatként mindent meg fogunk tenni a sikerért. Számítunk a szurkolóink jelenlétére az ultrák buzdítására, ami mindig extra erőt ad nekünk a mérkőzéseken.



Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - Vasas SC
2024.03.28., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó