Bronzéremmel zárja a szezont a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club felnőtt csapata. Az elismerést fergeteges hangulatú évzáró ünnepség keretében vették át a lányok. Megható pillanat volt a távozó játékosok és stábtagok búcsúztatása.
Hatalmas tömeg várta kedden este a Wittmann Park & Bistronál az UFM arénától induló buszt: fedélzetén a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club bronzérmes felnőtt csapata és a stáb tagjai, akik a szurkolói sorfal előtt haladva érkeztek a színpadra az évzáró és éremátadó ünnepség keretében.
Elsőként Árvay István mosonmagyaróvári polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Mint elmondta, a sportág rengeteg örömet okozott a mosonmagyaróváriaknak. A városvezető kiemelte a szurkolók szerepét: a szeretet viszi előre a csapatot. A polgármester hangsúlyozta még azt is, hogy az utánpótlás csapatokban sok száz kislány szerzett képesítést, és közülük is kerülhetnek a felnőtt csapatba.
Pitz András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgató-helyettese méltatta az MKC-t. Mint elmondta, 44 ponttal még eddig senki nem lett bronzérmes. Külön kiemelte azon mosonmagyaróvári csapattagokat, akik az olimpián is képviselhetik Magyarországot.
"Mindenki büszke lehet erre a csapatra. Irány a dobogó még magasabb foka!" – biztatta a lányokat a névadó szponzor nevében Tibori Pál-Levente, a Motherson Csoport kelet-európai és németországi alelnöke videóüzenetben.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club elnöke, Guntram Thurnher szerint egy sikeres klubhoz kell egy jó csapat és egy jó stáb, de kiemelte a fantasztikus szurkolótábort és a szponzorokat is.
Gyurka János vezetőedző is értékelt: elsőként a fejlődést említette és hogy viszik Mosonmagyaróvár jó hírét. Köszönetet mondott a szurkolóknak és támogatóknak. Mint elmondta, azt a célt tűzték ki, hogy értéket teremtenek és ez sikerült is!
Tóth Eszter csapatkapitány is összegezte a mögöttük álló szezont, annak sikereivel (a témában egy bővebb interjút is olvashatnak a Kisalföld szombati számában).
Guntram Thurnher és Szász-Fejér István klubigazgató búcsúztatta a távozó stábtagokat Kapás Gergő masszőrt, Szabó Levente kapusedzőt, míg a lányok közül Sztankovics Kírát, Bardi Fruzsinát, Hadfi Grétát, Pásztor Noémit és Szemerey Zsófit. Valamennyien megosztották gondolataikat arról, hogy mit jelentett Mosonmagyaróváron kézilabdázni.
A Mosonmagyaróvár Kézilabda Szurkolók Egyesülete a szezon játékosának Ines Ivancokot választotta, aki az elismerést Vitéz Péter elnöktől és Hencz János alelnöktől vehette át. Az év edzője pedig Gyurka János lett.
A We’re the champions felcsendülése mellett Pitz András és Árvay István adta át a bronzérmet a csapatnak. A lányok zárásként ajándékokkal készültek és dedikáltak.
cikk: Mészely Réka - Kisalföld
fotó: Zengő Ferenc