KÖSZÖNET A SZURKOLÓKNAK!

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.09.03.
Hosszas mérlegelés után döntött úgy a Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club, hogy elkezdi a 2020/2021-es szezon bérletek árusítását. Természetesen nem attól tartott, hogy ne lenne ezek iránt érdeklődés, hiszen rengeteg kérdést, jelzést kapott az MKC a bérletek ügyében. Az első bérletváltási napon pedig több mint háromszázan váltották meg a bérletüket, amely igazi bizonyíték arra, hogy mennyire szeretik Mosonmagyaróváron a női kézilabda csapatot.

Köszönettel tartozik tehát a klub a szurkolóknak és őszintén reméli, hogy a járványhelyzet nem fogja felülírni a kézilabda mérkőzések látogatását. Az MKC továbbra is kéri a közönség felelősségteljes viselkedését, a szabályok betartását, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke. 


Ez a járvány nyilvánvalóan megnehezíti a klub gazdálkodását is, ezért az MKC hálás a szurkolóknak, hogy a bérlet vásárlással ebben segítenek. Az idén nem is történt emelés a bérletek árában, hogy legalább ezzel kompenzálni lehessen a tavalyi bajnokságokból elmaradt találkozókat. A klub külön szeretné megköszönni tehát, hogy így anyagilag is segítenek a klub szimpatizánsai, hiszen jelentős kiesések kell pótolni a gazdálkodásban. Az ülőbérlet tehát ebben az idényben is 21.000Ft, az állóbérletek ára pedig 18.000Ft. A bérleteket az UFM Aréna főbejáratánál lévő jegypénztárnál lehet kiváltani, a következő időpontokban: 
2020 szeptember 07. hétfő 10 óra - 17 óra között (tavalyi bérletek megújítása)
2020 szeptember 08. kedd 10 óra - 17 óra között (új bérletek árusítása) 
Az idény első hazai bajnoki mérkőzésén a FTC-Rail Cargo Hungaria lesz az MKC ellenfele. A 2020 szeptember 09. szerdán 18.30 órakor kezdődő mérkőzésre jegyeket most kizárólag a mérkőzés előtt, az UFM Aréna jegypénztárában lehet majd vásárolni. 


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó