LAPSZEMLE

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.05.23.
A lapszemle rovatunkban most Papp Bálint írását közöljük, amely a napokban a Nemzeti Sport újságban jelent meg. "Nyolc év után ülhet újra női NB I-es csapat kispadján a játékosként vb-ezüstérmes Gyurka János, akinek nem lesz ismeretlen a közeg."

Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy Gyurka János visszatér korábbi csapatához, de a helyzet azért ennél bonyolultabb. A korábbi közel 200-szoros, világbajnoki ezüstérmes átlövő nyolc év után vállal újra edzői munkát a női kézilabda NB I-ben. 2012-ben az előkelő ötödik helyig vezette a Veszprémet a tréner, a bakonyi női együttes azonban csődközeli helyzetbe került, ám győri és mosoni mentőövet kapott, így lett végül a Veszprém a jogelődje a 2014-ben alapított Mosonmagyaróvári Kézilabda Clubnak, ahol nyártól két évre Gyurka János veszi át a szakmai irányítását. 
„Jó érzésekkel tölt el, hogy felkértek a vezetőedzői pozícióra Mosonmagyaróváron. Azon gondolkoztam, hogy milyen érdekes az élet, hiszen korábban már dolgoztam a mostani egyesület elődjénél Veszprémben, most pedig újra megtalált ez a lehetőség mondta lapunknak Gyurka János. – A kinevezés óta az jár a fejemben, hogy mennyi minden elemet tudnék a játékba átültetni az MKC-nál. Az elmúlt években a korosztályos világversenyeken láthattam, hogy mennyit változott a sportág, mik az újdonságok és a nemzetközi trendek és ezeket a tapasztalatokat szeretném majd átadni, ha a csapatunk szerkezete megfelelő lesz erre.” 
A tréner arról is beszélt, hogy régi-új érzés lesz ismét női kerettel dolgozni: 
„Sok olyan korábbi női játékosom van a veszprémi időkből, akik, ha találkozunk, szívesen elevenítik fel a közös munkát, hogy milyen jó volt együtt dolgozni. Nem lesz ismeretlen a közeg, egy jó és egészséges csapatszellem pedig még inkább megkönnyítheti a feladatot. Remek, felkészült a szakmai stáb és a vezetőség is, jól felépített az egyesület, ami inspirál engem is.” 
Gyurka a jövőben a klub utánpótlás-igazgatójaként tevékenykedő Bognár Róberttől veszi át a stafétabotot a 2019–2020-as idény berekesztésekor a kilencedik helyen álló MKC-nál, ahol az együttes magja megmarad az új évadra is. A hivatalos bejelentés alapján a román Laura Popa, a brazil Karoline de Souza és Ferenczi Annamária biztosan távozik és nagy eséllyel a szlovák Maria Holesová, Dányi Bernadett és Bardi Fruzsina sem a mosoniaknál folytatja a pályafutását. Érkezik a német Metzingentől az osztrák válogatott irányító-átlövő Kovács Patrícia, a Szent István SE balszélsője, Stranigg Zsófia (akinek a bátyja az MKC pályaedzője), a 2014- és 2017 között Óváron már védő FTC-kapus, Szemerey Zsófi, illetve két győri nevelésű játékos: az MTK-ban kiváló (rész)idényt futó irányító, Tóth Eszter és az ETO-val 2013-ban és 2014-ben is Bajnokok Ligája-győztes, legutóbb a Dunaújvárosban szerepelő beálló, Sirián Szederke. 
„Az érkező játékosokkal feltétlenül erősödni fog a mosonmagyaróvári keret, miközben a már eddigi is itt játszókon hihetetlen küzdőszellemet láttam, ezért is mondom, hogy egészséges és építő kollektíva lehet a miénk tekintett előre Gyurka János. – A tapasztalt kézilabdázók mellett fiatalabb, mindenre elszánt kerettagokkal állhatunk majd ki, tehát jól felépített csapatunk lesz, a rutin és a fiatalság megfelelő ötvözete.” 
A Mosonmagyaróvár a tervek szerint július 1-én kezdi el az alapozást a várhatóan a szeptember 5–6-i hétvégén rajtoló bajnokságra.  


GYURKA JÁNOS 
Született: 1962. március 18., Zirc  
Sportág: kézilabda  
Poszt: átlövő  
Klubjai: Veszprémi Építők/VÁÉV Bramac (1979–1991), Hameln (német, 1991–1992), Fotex Veszprém (1992–1996) 
Válogatottság/gól: 191/662  
Kiemelkedő eredményei: olimpiai-4. (1988), vb-2. (1986), vb-6. (1990), 4x magyar bajnok (1985, 1986, 1994, 1995), 8x MNK-/MK-győztes (1984, 1988, 1989, 1990, 1991, 1994, 1995, 1996)  
Edzőként: Bärnbach-Köflach (osztrák, férfi, 1999–2001, 2005–2008), Hypo NÖ (osztrák, női, 2001–2002), Balatonfüred (férfi, 2004–2005), Veszprém Beton KC/Veszprém Barabás KC (női, 2008–2012), női junior-válogatott (2010–2011), NEKA (2013–2018), férfi junior-válogatott (2013, 2016–2017), fiú ifjúsági-válogatott (2014–2015, 2018), Mosonmagyaróvári KC (női, 2020–) 
Kiemelkedő eredményei edzőként: 3x osztrák bajnok (férfiak: 2000, 2001; nők: 2002), junior-vb-5. (férfi, 2017), ifjúsági-Eb-2. (fiú, 2014)



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó