LIGA-KUPA MÉRKŐZÉS DOROGON

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.12.13.
A Motherson-Mosonmagyaróvár ma 19 órától Dorogon biztosíthatja be a csoport elsőségét a Liga-kupa sorozat „A” csoportjában. A Gárdony-Pázmánd NKK mellett, ugyanis a szintén az NB I/B nyugati csoportjában szereplő Dorogi ESE a másik ellenfél ebben a hármasban.


A Dorog nagy reményekkel kezdte a nyári felkészülést a másodosztályú bajnokságra, ahol az előző idényben a tizedik helyen végzett. Újoncként megfelelően teljesítettek tehát, de hatvan edzés, valamint tizenkét edzőmérkőzés után, az idén előre lépésben bíztak. Balogh Vivien (Kispest - átlövő), Kiss Virág (Alba - irányító), Pompor Anikó (Tempó SE - kapus) és Sütő Sára (Inárcs - jobbszélső) személyében négy új játékost is igazoltak.
A városban nagy hagyományai vannak a kézilabdának, hiszen már 1952-ben megalakult a férfi, majd közvetlenül utána a női szakosztály. Ezért most csalódásként élik meg, hogy a csapat jelenleg az utolsó helyen áll a bajnokságban és a kupamérkőzéseit is elveszítette. Tizenegy bajnoki találkozó közül mindössze kétszer sikerült pontot szereznie a dorogi csapatnak, tehát egy győzelem és egy döntetlen mellett kilenc vereséget szenvedtek. Külön érdekesség, hogy a Magyar Kupában és a Liga-kupa első fordulójában is a Gárdony volt az ellenfelük, akiktől így már háromszor kaptak ebben az idényben.
A negatívumok mellet azonban azt is meg kell említenünk, hogy a bajnokság utolsó őszi fordulóiban, a Mohács és a Vasas ellen, már csak egy gólos vereséget szenvedtek a dorogi lányok. Fejlődtek tehát a játékban és a hírek szerint, a tizenegy találkozón, ötvenhét gólt szerző Forgács Klaudia vezérletével, sokkal nagyobb lelkesedéssel, hittel kézilabdáztak.

A Dorogi ESE 2019/2020-as játékoskerete:
Kapusok: 73. Dobány Kitti, 77. Pompor Anikó, 97. Stadler Mercédesz. 
Mezőnyjátékosok: 2. Forgács Klaudia, 3. Sütő Sára, 4. Szűcs Rita, 5. Szabó Dorina, 6. Uresch Dóra, 7. Rideg Renáta, 15. Balogh Vivien, 19. Balogh Viktória, 21. Kaposvári Anita, 24. Sárosi Nanetta, 25. Imrei Nóra, 34. Forgács Viktória, 81. Törőcsik Zsófia.  
Vezetőedző: Bóna Gergely. Szakmai igazgató: Géber Károly.  

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó