-
- Biztosan sokan kérdezték már ennek a szép, de nagyon ritka keresztnévnek a történetét?
- Eddig még valóban nem találkoztam névrokonnal, de ezt nem bánom, mert szeretem a nevemet, amit a nagynéném talált ki nekem - kezdte a beszélgetést Sirián Szederke. - Sirián Alexa Szederke a teljes nevem, de az Alexát nem használom. Ezt nevet pedig így anyakönyvezték, de már előfordult, hogy olyan meghívót küldtek nekem, amire csak Szeder volt írva.
- A világ egyik legkeményebb női sportágában, sőt annak is az egyik legharcosabb pozíciójában pedig valóban érdekes…
- Pedig én már nyolc évesen elkezdtem kézilabdázni, nagyon hálás vagyok az általános iskolai testnevelő tanáromnak Gellér Ferencnek, aki kitalálta nekem a beálló posztot. Hamar megszerettem tehát a sportágat, amiben a szüleim is bátorítottak, támogattak, hiszen már a kezdetektől jártak a mérkőzéseimre. Szegeden születtem, de hat éves koromban a Győrhöz közeli Abdára költöztünk, így én is az ETO utánpótlásában pallérozódtam, ahol Róth Kálmán volt az edzőm, akinek szintén sokat köszönhetek. Szerencsés voltam, hiszen 2012-ben már felkerültem a felnőtt csapat keretébe, főként az Ambros Martin munkáját segítő, Danyi Gábor ajánlására, akivel a magyar junior válogatottban dolgoztam együtt. Kétszeres BL-győztesnek mondhatom magam, de az igazság az, hogy inkább a magyar bajnokságban kaptam több szerepet, amikor Heidi Lökének szüksége volt egy kis pihenésre.
- Szerencsés az a fiatal kézilabdázó, aki a világ egyik legjobb játékosával készülhet együtt. Milyen partner volt a norvég világsztár?
- Heidi Löke nagyon nyitott, segítőkész sportoló, akivel nagyon sok egyéni képzésen vettünk részt és angolul nagyon jól tudtunk kommunikálni. Akkor már anyaként kézilabdázott, számomra nagyon tiszteletreméltó volt, ahogyan ezt megoldotta. Mindig kiváló fizikai állapotban volt, többször mondta nekem, hogy „ha nem én vagyok a legügyesebb, akkor én leszek a legerősebb”. A számomra igaz példakép volt, mert engem sem kiáltottak ki nagy tehetségnek, tehát a leginkább a munkában, a szorgalomban és az elhivatottságban hiszek.
- Ez így egy álomszerűen induló karrier…
- Nagyon boldog voltam, amikor az első év után szerződést hosszabbított velem a győri klub, mert tizennyolc évesen természetesen bíztam a folytatásban. Viszont a játékidő, amit kaptam a második évben is, nagyon kevés volt arra, hogy élvonalbeli tapasztalatot szerezzek. Igazán megbecsültem azt, hogy a világ legjobb csapatának tagja lehettem, nem akartam türelmetlenül váltani, ám a debreceniek megkeresése elgondolkodtatott, így végül az edzőimmel történt megbeszélések után, a DVSC csapatához igazoltam. Sajnos ott a nyári alapozás egyik mérkőzésén keresztszalag-szakadást szenvedtem, ami miatt közel egy évet csúszott a bemutatkozásom. Utána viszont szép éveket töltöttem a cívisvárosban, ahol nagyon szeretik a csapatot, a kézilabdát. Örök emlék marad a Magyar Kupa harmadik helyünk a Tone Tiselj vezette csapattal, amiben már én is több szerepet kaptam. Debrecenben kezdődött el tehát a valódi felnőtt karrierem, amit 2018-tól a Dunaújváros együttesében folytattam. Akkor úgy éreztem, hogy váltanom kell, mert kedvelem a kihívásokat és szimpatikusak voltak a DKKA tervei. Ez egy újabb lépcsőfok volt a pályafutásomban, mert meghatározó játékosként, a szakmai stáb, György László és Imre Vilmos edzők segítségével fizikálisan, valamint mentálisan is sokat fejlődtem.
- Az elmúlt idényekben sorra nagy csatákat vívott egymással a dunaújvárosi és a mosonmagyaróvári csapat. Kihívásként lehet tehát tekinteni a mostani klubváltásra is?
- Több megkeresésem volt a mostani átigazolási időszakban, ezért alapos átgondolás, többszöri egyeztetés után döntöttem a Motherson-Mosonmagyaróvár mellett, amely csapatnál már tavaly is felmerült a nevem. Döntő szempont volt, hogy a csapatában akart látni egy felfelé ívelő, stabil klub, amelynek remek szurkolótábora van. Ellenfélként megismertem a mosonmagyaróvári lányokat, megtapasztaltam tehát, hogy milyen elszántak, vagányok és nem ismernek lehetetlent. Az új vezetőedzőről, Gyurka Jánosról is jó híreket hallottam, ezért már várom, hogy megismerkedjünk, elkezdődjön a közös munka. Izgalmas bajnokság elé nézünk, amely középmezőnyének nagy győztese lehet az MKC. Ebből pedig én is szeretném kivenni a részem, ami azt jelenti, hogy a csapat sikerével, egyénileg is fejlődni akarok. Voltam már tagja a magyar válogatottnak, ahol Európa-bajnoki mérkőzéseken már játszottam. Aki pedig ilyen közel került a nemzeti csapathoz, a címeres mezhez, annak a gondolataiban ez állandó célként marad meg!
-