MAGABIZTOS GYŐZELEM AZ IFI MÉRKŐZÉSEN

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.10.26.
A péntek délutáni Mosonmagyaróvár – Budaörs kézilabda mérkőzések első felvonása jól sikerült, hiszen az MKC ifi végig vezetve, magabiztos győzelmet aratott.
Mindkét csapat négy ponttal várta ezt a bajnoki megméretést és ezért előzetesen szorosabb csatára számítottak a szakemberek. Az MKC ifi azonban már a mérkőzés legelejétől a kezébe vette a játék irányítását, a különösen a támadás befejezéseknél sokat hibázó vendég fiatalok ellen. Mindez pedig azért is nagyon dicséretes az MKC ifitől, mert a felnőtt csapatban is figyelembe vett Szalai Zsuzsanna és Márczy Tekla keveset játszott és Domokos Dalma pedig sérülés miatt nem is lépett pályára.

Mosonmagyaróvári KC – Moyra-Budaörs Handball  28 – 23  (17 – 9)

Női ifjúsági I. osztály-Nyugat 7. forduló
Mosonmagyaróvár UFM Aréna, 100 néző
Játékvezetők: Lábadi János – Koralovszki Zoltán  

MKC U22: Horváth V. – Fehér Á., Lázár 5 (2), Mészáros E., Paróczai 2 (1), Fenesi 5 (1), Szabó Cs. 2. Cserék: Oláh B., Zsigmond D.  (kapus), Márczy 9 (4), Szalai Zs. 2, G. Anujin 2, Babinszky, Ruzsom, Pusztai B. 1. Edző: Balogh Sándor

Balogh Sándor: "Jól felkészültünk az ellenfélből és az elképzeléseinket az első félidőben, nagyon jóm százalékban meg is tudtuk valósítani. A fordulás után egy kicsit hektikusabb a játékunk és így voltak gyengébb periódusaink. A győzelem azonban egy percig sem forgott veszélyben és ez azért is örömteli, mert a mérkőzést megelőzően én egy nagyon szoros csatát vártam."
Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó