A Motherson Mosonmagyaróvár az utolsó előtti felkészülési mérkőzésén a Lokomotiva Zágráb otthonában lépett pályára.
Gyurka János együttese Lancz Barborát és Stranigg Zsófiát nélkülözve is folyamatosan növelte az előnyét, és végül nagyon magabiztos, 9 gólos sikert aratott. Az MKC jövő csütörtökön (augusztus 24-én) a Zágrábot fogadja az UFM Arénában. Ez lesz a csapat utolsó edzőmérkőzése a bajnoki rajt előtt.
Lokomotiva Zágráb - Motherson Mosonmagyaróvár 28-37 (13-17)
Zágráb, zárt kapuk mögött
MKC: Szemerey, Hadfi - Schatzl 6, Udvardi, Sztankovics 3, Tóth N. 1, Tóth G. 1, Tóth E. 4, Varga E. 1, Albek 8, Ivancok 5, Pásztor 1, Bardi 4, Faragó 3. Vezetőedző: Gyurka János
Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Gyors játékot próbáltunk játszani, és azokat az elemeket gyakoroltuk, amiket fejleszteni szeretnék. Nem voltunk hibátlanok, de fejlődtünk és főleg védekezésben javultunk. 6 órát utaztunk, de a lányok hozzáállása és az eredmény is abszolút dicsérhető. Fontos volt, hogy szinte mindenki játszott, és a keret tagjai értékes játékidőt tudtak a pályán tölteni. Örülök, hogy ilyen produkcióval rukkoltak ki a lányok, és nagy büszkeség, hogy megkaptam a Bauer Rudolf-díjat, ami, bár egyéni elismerés, mégis a közös munka eredménye. A stábbal, a játékosokkal, és a klubvezetéssel közösen értük el."