A fiatal és nagyon lelkesen küzdő mohácsi csapat ellen az első félidőben három gólos előnyt tudott szerezni az MKC.
Nagyobb is lehetett volna ez a különbség, de hullámzó volt a csapatunk játéka és így, a jó periódusokat mindig egy gyengébb követte. Jellemző volt erre, hogy a Mohácsi TE gárdája 5 – 2 után, döntetlenre tudott felzárkózni a mérkőzés elején és a félidő hajrájában is csak két gólos volt a különbség.
A szünet után viszont gyorsan 16 – 11 arányban elhúzunk és ezt a tempót már nem tudta tartani a hazai gárda. Ezután ugyanis folyamatosan tartani tudtuk a 6 – 8 gólos előnyünket a továbbra is szívósan harcoló ellenfelünkkel szemben. Az utolsó negyedórához érkezve 22 – 14 arányban vezettünk és így több játékosát pihentetni is tudta Bognár Róbert. A csereként beálló játékosok pedig jól szálltak be a játékba és így az MKC magabiztos győzelemmel lépett tovább a Magyar Kupában.
Mohácsi TE 1888 – EU-FIRE Mosonmagyaróvár 19 – 28 (10 – 13)Magyar Kupa 3. forduló
Mohács Városi Sportcsarnok 250 néző - 2018. október 17., szerda, 17.30 óra
Játékvezetők: Gadányi Tibor – Szabó Tibor
Mohács: Nagy T. – BOZSOVICS 5, Spán, Berta 3, Grünfelder-Tóth, Kónya 1, Hahner 1.
Csere: Kölcze (kapus), DITTRICH 4 (2), Fekete A., Ilyés 3, Ladics, 1 Policsek, Rittlinger 1 (1), Rózsa, Szidonya.
Vezetőedző: Füzesi Ferenc
MKC: SCHOLTZ – KOVACSICZ 5, Gyimesi, KOPECZ 2, Horváth B. 1, Bízik B., Bízik R. 3 (1).
Csere: Horváth V. (kapus), Bardi, Farkas V. 1, Hajtai 3, MÁRCZY 6 (2), Szalai Zs 2. Tóth M. 1, VUKCEVIC 4.
Vezetőedző: Bognár Róbert
Kiállítás: 2 perc, ill., 6 perc
Hétméteres: 5/3, ill., 3/3
Bognár Róbert, az EU-FIRE Mosonmagyaróvár vezetőedzője: "
Hoztuk a kötelező győzelmet egy nagyon szervezett és harcos hazai csapat ellen, annak ellenére, hogy voltak gyengébb időszakok is a játékunkban. Elértük tehát azt a célt amiért ide utaztunk és remélem, hogy az önbizalmunknak is jót tesz majd az a siker. Annak pedig külön örülök, hogy több fiatalnak is tudtam játéklehetőséget biztosítani és ők többen közülük nagyon jó teljesítményt is nyújtottak."