MAGUNKAT VERTÜK MEG!

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.01.14.
Bognár Róbert az MKC vezetőedzője értékelte a vasárnapi Békéscsaba elleni mérkőzésünket.
"A közvetlenül a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón is elhangzott, hogy nem érdemeltünk vereséget ezen a találkozón és ezt, nagyon sportszerűen a hazai csapat is elismerte. A találkozó utolsó negyedéig kézben tartottuk mérkőzést, hiszen azt a taktikát, amit kitaláltunk, meg is tudtuk valósítani. Az utolsó negyed órában azonban érthetetlenül sokat hibáztunk, sok rossz döntést hoztunk és ezzel nagyon felhoztuk a hazai csapatot. A végjátékban ziccereket és büntetőket rontottunk el, nem használtuk ki az emberelőnyös helyzeteinket, és ezeket a támadásoknál elkövetett hibákat a védekezésben sem javítottuk ki. Egyre idegesebbek lettünk és így az utolsó másodpercekben rossz blokkolás mellett, hagytuk szabadon lőni Walfisch Mercédeszt, ami végzetes mulasztás volt. Mélyütés tehát a számunkra ez a verség, de csak magunkat okolhatjuk érte."

Valóban volt egy komoly fordulat a találkozón, de arra számítani lehetett, hogy a Békéscsaba egy hajrával próbálja majd visszahozni ezt a találkozót. Fel kell tenni tehát azt a kérdést, hogy erővel nem bírta ezt a csapatunk?

"Azt nem hiszem, hogy fizikálisan fáradtak volna el a játékosok, sokkal inkább a rutintalanságunk okozta ennek a találkozónak az elvesztését. Azt tudjuk, hogy a minket sújtó rengeteg sérülés és betegség miatt nincs igazán jó állapotban a csapatunk. Kulcsjátékosok, Kopecz Barbara és Simona Szarková az elmúlt héten is hagytak ki edzéseket betegségek miatt. Számítottunk az egyre jobb formába lendülő Zana Maric játékára is, akit sajnos megint hosszú hetekre elveszítettünk. De ez sem lehet magyarázat a játékunk olyan szétesésére, a ritmusunk teljes elvesztésre, amely törvényszerű vereséghez vezetett."

Az MKC elég bő kerettel dolgozik ahhoz és a játékosok között több igazán rutinos kézilabdázó is található. Senki sem szeretné kizárólag a játékosokra hárítani a felelősséget, de most egy megnyert mérkőzést engedtek ki a kezükből.

"Addig nem akarunk következtetéseket levonni, amíg nem nézzük meg ennek a találkozónak a felvételét. Tisztán kell látnunk ugyanis azokat a hibákat, amelyek ide vezettek. A játék egyetlen elemében sem voltunk rosszabbak ennél a békéscsabai csapatnál és ezért ennek a vereségnek meg kell találni az okait. Sajnos itt azonban az akarati tényezők, a sportemberi erények és a játékba valamint a csapatunkba vetett hit kérdései is szóba fognak kerülni néhány játékosnál. Vasárnap este nem volt egyetlen kézilabdázónk sem a hajrában, aki fel tudott volna nőni a műtétjét követően, szinte csodaszáma menő teljesítményt nyújtó Tilinger Tamara mellé. Miközben ebben a szakaszban akár egy jó betörés, egy pontos helyzetkihasználás vagy egy okos falt is döntő lehetett volna. Ezért nagyon fájó tehát az, hogy pont tértünk vissza Békéscsabáról és ezt egyénenként és kis csoportokban is át fogjuk beszélni a lányokkal."

Nagy szükség lesz erre, hiszen most lépéshátrányba kerültünk a kiesés elleni harcban. Tovább számolgatnunk sem érdemes, hiszen egyértelmű, hogy bravúros pontokat kell szereznünk a bajnokság második felében.

"Ezután a vereség után, valóban halmozottan igaz ez a megállapítás a mi helyzetünkben. Az MTK Budapest elleni hazai és ezt a Békéscsaba elleni rangadó mérkőzéseket elbuktuk és ezeket a pontokat vissza kell szereznünk. Én pedig erre alkalmasnak is tartom a csapatunkat, de ehhez először le kell vonni a vasárnapi találkozó nagyon keserves tanulságait. A folytatásban pedig csak néhány olyan ellenfelünk lehet, ahol a realitásokat figyelembe kell venni. Sok hazai találkozónk lesz, ahol a mi szurkolóink támogatása mellett, mindenki másnak neki kell menni."

Nagyon keményen meg kell küzdenünk tehát azért, hogy a sport visszaadja nekünk azt, amit most elvett tőlünk.
Következő mérkőzés:
NB I, 5. forduló
2019.10.12., 18:00 óra.
Városi Sportcsarnok, Dunaújváros, Eszperantó út 4.