MÉG EGY NAGY CSATA, A VÁLOGATOTT SZÜNET ELŐTT!

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.11.14.
Szombaton 18 órakor Répcelakon mérkőzik meg egymással a Szombathelyi KKA és a Motherson-Mosonmagyaróvár. Ezt követően viszont, egészen december legvégéig szünetel majd a bajnokság, hiszen női kézilabda világbajnokságot rendeznek Japánban. A hétvége tehát fontos alsóházi rangadó lesz a bajnoki tabellán jelenleg tizenegyedik, öt pontos szombathelyi csapat és a tizenkettedik, négy pontos MKC számára.


A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia negyvennégy év után játszik ismét a magyar női kézilabda bajnokság legmagasabb osztályában. A másodosztályú bajnokságot imponáló magabiztossággal nyerték meg, hiszen huszonegy győzelem mellett, csak egyetlen döntetlen eredményük volt. A tavalyi csapat azonban a nyáron szinte ketté oszlott, hiszen mindössze nyolcan – Csire Fanni, Gadányi Maja, Horváth Petra, Mayer Maja, Szendrei Barbara, Varga Nikolett, Virág Noémi, Pődör Rebeka – maradtak, hat játékosától pedig elköszönt a szombathelyi klub. Így érthetően népes volt az érkezők névsora is, akik között az egyik legnagyobb név, a Dániából visszaérkező beálló Mayer Szabina. Az ötvenszeres válogatott játékos a Győr, a Székesfehérvár valamint a Vác csapataiban játszott Magyarországon, de Franciaországban is profiskodott. Katarina Tomasevic és Sipeki Flóra személyében két rutinos kapust is igazoltak, akiknek szintén nagyon jól ismerik a magyar NB I-es bajnokságot. Sipeki a Budaörs, a Vác, a Békéscsaba és a Székesfehérvár, a volt szerb válogatott Tomasevic pedig az FTC és a Dunaújváros kapusa volt. Ugyanez vonatkozik a most érkező többi külföldi játékosra is, hiszen a szombathelyiek másik szerb légiósa, a 190 cm magas, a bajnokságban eddig a tíz mérkőzésen, ötven gólos balátlövő Biljana Filipovic-Bandelier kézilabdázott már Székesfehérváron.

A Podgorica csapatával Bajnokok Ligája győztes horvát jobb szélső Dijana Jovetic a Vácon százhuszonegy tétmérkőzésen lépett pályára, az ukrán beálló Lilja Gorliska pedig korábban játszott a Debrecen és az MTK gárdáiban. Kizárólag a most érkezett harmadik szerb kézilabdázónak, az irányító Ivana Mitrovic-nak új a magyar élvonal légköre és színvonala. 
Marosán György, a huszonkilenc éves vezetőedző, egy alaposan megerősített csapattal vághatott neki a bajnokságnak. A Szeged és a Kecskemét gárdáival is sikerült a feljutás a fiatal szakembernek, de ezekkel a csapatokkal csak egy szezont tudott az élvonalban maradni. Érthető tehát, az újonc mindent elkövet, hogy gyűjtögesse a bajnoki pontokat, a Szent István idegenbeli legyőzése mellett, hazai pályán bravúrpontokat is szerzett az Alba és a DKKA ellen. Ezen a mérlegen viszont sokat ront az, hogy hazai pályán vereséget szenvedtek a Békéscsaba gárdájától. Igaz ez a hazai pálya kifejezés sem teljesen igaz, hiszen az SZKKA, egy kivétellel, a Szombathelytől negyven kilóméterre lévő Répcelakon játszotta a hazai találkozóit. 

A Szombathelyi KKA 2019/20-as játékos kerete: 
Kapusok: Gadányi Maja, Sipeki Flóra, Katarina Tomasevic. 
Mezőnyjátékosok: Biljana Filipovic-Bandelier, Csire Fanni, Lilja Gorliska, Horváth Petra, Dijana Jovetic, Mayer Maja, Mayer Szabina, Ivana Mitrovic, Pődör Blanka, Pődör Rebeka, Szendrei Barbara, Szmolek Appolónia, Tamási Kata, Varga Nikolett, Virág Noémi. 

Tétmérkőzésen legutoljára a 2017/2018-as másodosztályú bajnokságban találkozott egymással a két csapat, amikor még Swietelsky-Szombathely néven szerepelt a vasi gárda. Abban a bajnokságban a szombathelyi találkozót egy góllal, a mosonmagyaróvárit pedig meggyőző különbséggel nyerte meg az MKC. Ezt követően pedig most nyáron két felékszülési találkozón csaptak össze a csapatok, és ezeken a mérkőzéseken hazai győzelmek születtek. 
Swietelsky-Szombathely–Eu-Fire Mosonmagyaróvár  24-25.
Eu-Fire Mosonmagyaróvár–Swietelsky-Szombathely  31-21
Szombathelyi KKA-Mosonmagyaróvári KC  28-23.
Mosonmagyaróvári KC-Szombathelyi KKA  29-22.

Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - Vasas SC
2024.03.28., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó