MÉG KAPHATÓAK JEGYEK A CSÜTÖRTÖKI MAGYAR KUPA MÉRKŐZÉSRE
Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.11.08.
A negyeddöntőbe jutás a tét az Eu-Fire Mosonmagyaróvár – Alba Fehérvár KC Magyar Kupa mérkőzésen.
A találkozó csütörtökön 18.30 órakor kezdődik a mosonmagyaróvári UFM Csarnokban. A csapatunk pedig nagyon készül erre a találkozóra, hiszen egyrészt szeretne visszavágni a székesfehérvári gárdának a bajnokságban elszenvedett vereségért és így tovább jutni a kupasorozatban. Másrészt pedig az év utolsó tét mérkőzését játssza majd hazai környezetben, a mosonmagyaróvári szurkolók előtt. Ezért tájékoztatjuk a közönségünket, hogy lehet még jegyeket venni a mérkőzést megelőzően, tehát 17.30 órától, amikor kinyitnak a pénztárak a csarnokban. A bérletek érvényesek a Magyar Kupa mérkőzésre!
A Magyar Kupa negyedik fordulójából két mérkőzést már lebonyolítottak és ezeken az élvonalbeli csapatok győzni tudtak. A további három párosításban pedig NB I –es gárdák mérkőznek meg egymással.Az előző bajnokság első két helyezettje, a Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria pedig a negyeddöntőben csatlakozik a hat párharc győzteséhez, és teszi teljessé a legjobb nyolc mezőnyét.
A Magyar Kupa 4. fordulójának párosításai:
Eu-Fire Mosonmagyaróvár – Alba Fehérvár KC Kozármisleny SE – GVM Europe-Vác 23 – 47 Kecskeméti NKSE – EUbility Group-Békéscsaba 27 – 31 MTK Budapest – Kisvárda Master Good SE Dunaújvárosi KKA – Siófok KC Érd – DVSC Schaeffler