MEGKÜZDÖTT ÉRTE, MOST A LEGBOLDOGABB AZ ÓVÁR HÚZÓEMBERE

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.01.03.
Ezzel a címmel jelent meg egy riport Tóth Eszterrel az országos sportnapilap hétévégi számában. A szerző, Bálint Mátyás a Nemzeti Sport újságírója, akinek az írását teljes terjedelemében olvashatják el a honlapunkon.

Kallódó, lassan elfeledett tehetségből lett egy meglepetéscsapat húzóembere az irányító Tóth Eszter, aki a magyar női kézilabda-válogatottban is bemutatkozott – csaknem egy évtizede készült rá.  

– Bár már 2009-ben, 17 évesen gólt lőtt a Bajnokok Ligájában a Győr színeiben, csak most, 28 esztendős korára lett válogatott és vett részt első világversenyén – miért nem korábban?  
– Bevallom, sokáig csak sodródtam az árral, és közben voltam nagyon mélyen is – emlékezett vissza Tóth Eszter, a Motherson Mosonmagyaróvár női csapatának irányítója. – Lassan hat éve, amikor egy térdszalagszakadás után Vácra kerültem, még azért is küzdenem kellett, hogy egyáltalán újra megszeressem a kézilabdát. Aztán az MTK-hoz igazoltam, és azt hittem, ott már minden jön magától, ám el kellett fogadnom, ez nem így működik, és szinte a nulláról kellett újra felépítenem magam. Az első évem még semmilyen volt, aztán fokozatosan lépegettem előre, és a negyedikre, tavaly teljesedtem ki.  
– Akkor korábban nem is vágyott a nemzeti csapatba?  
– Én is éreztem, hogy nem érdemelném meg a behívót, csak mostanra szolgáltam rá. Más kérdés, hogy amikor megkaptam a lehetőséget, minden közbejött. Beütött a koronavírus-járvány, már a válogatott edzőtáborába is csak egy utolsó pillanatos negatív teszttel sikerült beesnem, aztán pont akkor gyulladt be a bölcsességfogam, mikor az Eb-n újra becseréltek a keretbe – nekem, akinek korábban még egy lyukas fogam se volt soha... De hát miért épp most alakultak volna simán a dolgok?! 
– Az Eb sem alakult valami simán, be kellett érniük a tizedik hellyel. 
– Minden csapatnál meghatározó, hogy az első mérkőzés hogyan sikerül, és ahogy mindenki, mi is sima győzelmet vártunk a horvátok ellen. Nehezen tettük túl magunkat a vereségen, hatalmas kudarcként éltük meg. Görcsösek voltunk utána, megijedtünk a lehetőségektől, ám végül így is sikerült legalább a szerbek és a románok elleni meccseket megnyernünk. A felszabadultság hiányzott belőlünk, a képességeink megvannak ahhoz, hogy jobban szerepeljünk, lelkiekben kellene változnunk, az azonban hosszú folyamat, és már egészen fiatalon el kellene kezdődnie.

 
–  Saját magán is érezte ezt a görcsösséget, amikor bemutatkozott a németek ellen?  
– Abszolút. Magamnak is rettenetesen meg akartam felelni, azt a teljesítményt szerettem volna nyújtani, amelyet itthon, és nagyon bosszantott, hogy a nekem jutott tizenkét percben ez nem sikerült. Persze ez volt az első válogatott tétmeccsem, és egészen más volt a sebesség, mint egy átlagos magyar bajnokin. Viszont rengeteget tanultam már abból is, hogy végigéltem egy világversenyt és a lelátóról néztem a mérkőzések legtöbbjét – bízom benne, hogy lesz még lehetőségem megmutatni, mit tudok.  
– A klubjában, Mosonmagyaróváron rendszeresen megmutatja, és mindössze egyetlen vereséggel dobogón is állnak a bajnokságban. Számítottak erre az idény előtt?  
– Titkon valami hasonlóra, igen. Még nyáron egy csapatmegbeszélésen összeírtuk a céljainkat, és akkor magunk között már kimondtuk, hogy szeretnénk nemzetközi kupaindulást érő helyet megcsípni. Egyelőre jó úton haladunk.  
– Minek köszönhetően? 
– Egyrészt az edzőnknek: Gyurka János félelmetesen higgadt ember, és a nyugalma ránk is átragad. Ezért sikerül hoznunk az éles, szoros meccseket: nincs bennünk félelem, és ez sokat számít. Tele vagyunk óriási küzdőkkel, sohasem adjuk fel a harcot, sokunknak van bizonyítanivalója is, ráadásul jó néhányan közülünk képesek eldönteni egy-egy meccset, nem csak egy-két ember vállát nyomja a teher. 
– Meg a kezdeti sikerek erőt is adhattak a soron következő bajnokikra.  
– Főleg, ha lettek volna következő bajnokik... Ez volt az egészben a legrosszabb: vitt volna minket a lendület, erre szeptember végétől három hónapig pályára sem tudtunk lépni. De reméljük, hogy most, hogy újraindult a bajnokság, hasonlóképp tudjuk folytatni. 
– Látja, ha nyáron a Győr hívását fogadja el, ki sem látszott volna a Bajnokok Ligája-meccsekből egész ősszel, és nem volna ilyen gondja!  
– Volt két olyan hét, amikor csak meccsre meg edzésre menet dugtam ki az orrom lakásból, amúgy azon tépelődtem, hogy az ETO-t vagy az Óvárt válasszam. Aztán az utolsó napon jött egy szikra: arra gondoltam, édesapám hogyan döntene ebben a helyzetben. 
 
–  És Tóth László, a 2007-ben elhunyt legendás győri játékos és edző nem az ETO-t választotta volna? – Apukám azt vette volna figyelembe, hol lehet sokat a pályán, hol lehet nagyon fontos láncszem a csapatban, és tudtam, nekem is ez kell ahhoz, hogy élvezni tudjam a játékot.  
– Eszerint annyi küszködés után most élvezi.  
– Nagyon is! Azt vallom, hogy az élet akkora terhet rak rád, amekkorát elbírsz, és ha elértem valamit, az nemcsak az ölembe hullott, hanem keményen megküzdöttem érte, márpedig így sokkal jobban tudok értékelni mindent, jobban tudok örülni a sikereimnek. Későn érő típus vagyok, ezt be kell látni, és már közelebb vagyok a pályafutásom végéhez, mint az elejéhez, de most vagyok a legboldogabb, s ez a játékomon is meglátszik.


Következő mérkőzés:
Liga-kupa mérkőzés
2021.01.20., 18:30 óra.