MEGOLDANI A HELYZETET

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.10.23.
Nem volt könnyű most ez a beszélgetés Gyurka Jánossal a Motherson-Mosonmagyaróvár edzőjével, ami érthető is ebben a nehéz helyzetben. A bajnoki menetrendet hetek óta a járvány alakítja, így szinte csak feltételes módban lehet fogalmazni. A szakember azonban megpróbálja kezelni a helyzetet, kiemelve a szakmai stáb komoly a felelősségét ebben az embert próbáló időszakban. Örömteli hírként tudjuk viszont közölni, hogy az MKC csapatánál ezen a héten elvégzett PCR-tesztek is negatív eredményt mutattak.


-
Mindent elmond a helyzetünkről az, hogy ezen a héten már harmadszor tervezzük át a havi felkészülési tervünket - mondta Gyurka János. - Valahogyan azonban meg kell oldanunk ezt a helyzetet, amiben dicséretes módon a játékosok is partnerek. Nagyon nehéz úgy edzeni, dolgozni, felkészülni, hogy nincs mérkőzésünk, ami az elvégzett munka jutalma, visszaigazolása lenne. Próbálunk a sorsolás szerint haladni, de a mostani hétvégével már öt bajnoki mérkőzésünk kerül halasztásra, így gyakorlatilag folyamatosan újra tervezünk. Minket szerencsére eddig elkerül a vírus, de arra is számítanunk kell, hogy nálunk is jelentkezni fog és hogyan jövünk majd ki belőle. 

- Remek sorozatban igazi lendületben volt az MKC a bajnokságban. Hogyan lehet ezt, vagy ebből legalább valamennyit átmenteni?  
- Valóban nagyon jó passzban vártuk a válogatott szünet után folytatást, mert fizikálisan kipihenték magukat a lányok. A csapatépítő vacsorán pedig az is érezhető volt, hogy mentálisan is erősen várják a szezon második felét. Mára azonban már nem beszélhetünk lendületről, mert az ennyi idő elteltével elveszik. Bizonyos szempontból megmutatta ezt az Alba FKC elleni gyakorló találkozó is, hiszen azon már ellentétes félidőket pordukáltunk. Nem voltunk elég dinamikusak, a koncentrációnkban is volt egy bizonyos mértékű deficit, ami megmutatkozott a játékunkban. Arról tehát szó sincs, hogy visszarántott volna a földre minket az a találkozó, mert mi egyáltalán nem lebegtünk. A legutolsó nyilatkozatban is elmondtam, hogy körül néztünk a hegytetőn, de utána gyorsan visszajöttünk dolgozni. 

- Milyen állapotban vannak a játékosok, különösen annak a tekintetében, hogy a nyáron is át kellett vészelniük egy nagyon hosszú kényszerszünetet?  
- Érthetően van bennük egy kis bizonytalanság, ezért egyre többet beszélünk velük arról, hogy mit és miért csinálunk most. Az edzéseken igyekszünk a mérkőzések ritmusában, azokhoz hasonló frekvencián dolgozni, különösen figyelve arra, hogy minden nap legalább egyszer száz százalékos terhelést kapjanak. Meg akarjuk őrizni a motivációnkat, azt a morált, ami eddig jellemzett minket és a lányok meg is tesznek mindent a jó formáért. Az egyéni képzés, az erőfejlesztés nagyobb hangsúlyt kap most, különösen a délelőtti foglalkozásokon, de természetesen játékos részeket is építettünk az edzésekbe. Együtt kell megélnünk ezeket a nehéz periódusokat is, amiben segít, hogy csapatsportolók vagyunk. Egymást is tudjuk tehát segíteni, húzni, bátorítani, amiben persze nekünk edzőknek kell az élen járni a pozitív energiák átadásában.



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó