MEGTISZTELŐ SOROZAT

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.05.04.
Mosonmagyaróváron sokan olvassák Vizsy Ferenc újságíró immár több mint kétszáz részből álló sorozatát az Interneten. A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club így igazi megtiszteltetésnek érzi, hogy az élvonalbeli felnőtt csapata is helyett kapott az „Az én városom” írásai között. Természetesen köszönettel tartozunk Vizsy Ferencnek, akinek a dolgozatát most a sajtószemle rovatunkban, a klub hivatalos honlapján is közöljük.


Az én városom — (200.) AZ MKC ELSŐ OSZTÁLYÚ SIKEREI


Interjú Gyurka Jánossal, Tóth Eszterrel, Szemerey Zsófival


Az Mosonmagyaróvári Kézilabda Club története Veszprémben kezdődött. A 2010. évi gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került bakonyi csapatnak a Mosonmagyaróvár és a Győri ETO együttműködése dobott mentőövet, majd a klub 2014-ben a városunkba költözött. A hazai meccseit 2017 óta az UFM Arénában játszó NBI-es Motherson-Mosonmagyaróvár ma meghatározó szereplője a honi női kézilabdasportnak. Mi újság a csapat háza táján?


GYURKA JÁNOS, vezetőedző 

Voltál az utánpótlás csapatnál, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezel, sokan, sokfelé hívtak, de te tavaly mégis Mosonmagyaróvárra jöttél. Miért?
– Évekkel ezelőtt már dolgoztam edzőként az MKC jogelődjénél, a Veszprémi Barabás KC-nél. Akkor a csapatot sikerült a másodosztályból felhozni az NBI-be, és a siker emléke még bennem él. Azt is láttam, hogy a mosonmagyaróvári évek alatt nagyot fejlődött a csapat, jól működik a klub, így minden esély megvan ahhoz, hogy nemzetközi színtérre is kilépjenek. Komoly szakmai kihívás számomra, hogy ennek elérésén én is dolgozhatok.


Kiváló őszi eredmények mellett komoly tavaszi fiaskók. Mi az esélyetek most? 
– A bajnoki év elején egy előkelő bajnoki helyezést és nemzetközi szereplést tűztünk ki célul. Az őszi szezon eredménye alapján talán a dobogó is látszott, de én az 5. helyet látom reálisabbnak és a csapat tudásszintjét tükrözőnek. A kiváló széria után ugyanis a csapatunk a sorozatos fertőzések miatt kétszer is karanténba került, a külföldi játékosaink nem edzhettek velünk és volt néhány váratlan formahanyatlás is.


Az MKC nem egyéni teljesítményekre épít, hanem a jól megszervezett csapatmunkára. A körülmények – és talán néhány játékos visszafogottabb belső motivációja – miatt is ezen a téren nehézségeink támadtak. Én azonban bízom a lányokban, bízok magamban, túl leszünk ezen és megszerezzük a nemzetközi kupaszereplés jogát is.


A jó eredményhez jó edző kell, mondják… 
– Igen, az valóban nem árt, de mennyi minden kell még ehhez! A siker csapatmunka! Csapatmunka a pályán és csapatmunka a pályán kívül is. Nekem Strannig Ferenc pályaedző, Tóth Ferenc gyúró, Szabó Ramona technikai vezető személyében kiváló szakmai segítőim vannak, és minden segítséget megkapunk a klub vezetésétől is. Ennek ellenére, ha üres a lelátó, a sportcsarnok, akkor lélektelen az egész… Az eredmények hátterében mindig ott van a lelkes szurkolótábor!

A mosonmagyaróvári drukkerek országosan a legjobbak, idegenben is olyan hangulatot tudnak teremteni, mintha otthon játszanánk. Nem csak a lelkesedésükre számítunk, de a véleményükre is, hiszen sokszor jobban láthatók a hibák a pálya mellől. Mi velük vagyunk egy csapat, csak… már nyíljanak ki a kapuk!


TÓTH ESZTER átlövő, csapatkapitány


Tavaly az MTK-tól kerültél hozzánk. Hogy látod, megérte idejönni? 
– A játékosokat sok minden motiválja, ha váltanak. Én azért igazoltam át, mert kerestem egy új kihívást az életemben és szerettem volna egy profi csapatban játszani, ahol a klub sokat tesz a játékosokért.


Az eredményekért sokat tehet a csapatkapitány is… 
– A pályán és a pályán kívül is a személyes példamutatást tartom a legfontosabbnak, én pedig szeretek edzeni, dolgozni. Fontos a játékosok közötti jó emberi kapcsolat, mert egy jó szellemű, egységes csapat alapvető kelléke a sikernek. Ha az idén le is maradtunk a dobogóról, a 4.-5. hellyel elégedett lennék, igaz, ehhez hozni kell a hazai mérkőzéseket és kell egy-két idegenbeli bravúr is. Nekem ezt kell segítenem!


Az újságírók készséges, mosolygós sportembernek tartanak. Honnan ez a derű? 
– A kézilabda-edző szüleimtől örököltem a vidámságot és a pozitív gondolkodást. Ha valami nem jön össze és elszomorodom, hamar túl teszem magam a dolgokon, és igyekszem jó hangulatot teremteni a környezetemben is. Meccs közben, de az öltözőben is előfordul némi feszültség, a nevetés az, ami oldja a rossz hangulatot.


Az MKC-nek fontos a kulcsjátékosokra épülő stabilitás. Te meddig maradsz? 
– A szerződés szerint még egy évem van. Beilleszkedtem a csapatba, kitűnően érzem magam, jó a klub, jók az eredmények, ha minden így alakul továbbra is, nem lesz okom váltani.


SZEMEREY ZSÓFI, kapus


Többekkel együtt te is az elmúlt évben igazoltál ide. Miért jöttél az MKC-hez? 
– A Győri ETO-ban kezdtem, játszottam Veszprémben és a Fradinál is. Mindenhol sokat fejlődtem, de én szeretnék eljutni a válogatottságig. Az MKC-nél biztosítottnak látom az ehhez szükséges szakmai fejlődést és az önbizalmam erősödését. Úgy érzem, jól döntöttem, újra fel tudom építeni magam, és közelebb jutok a célomhoz.


Az egyik vesztes mérkőzés után azt mondtad, nem húz egyirányba a csapat. 
– Mindenhol vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Néhány elvesztett meccsünk is egy ilyen leszálló ág miatt úszott el. Bár a csapatban voltak széthúzások, mindenki azon van, hogy ezt megoldjuk, hogy a hátralévő mérkőzéseket pontokkal zárjuk… Reméljük, hogy a dobogó utáni helyek egyikét sikerül elérnünk.


Milyen belülről a csapat? 
– Mielőtt idejöttem, már többeket ismertem az MKC játékosai közül, sőt a frissen átigazoltak egy része sem volt ismeretlen a számomra, így sikerült jól beilleszkednem. Ebben a csapatban minden megvan, hogy kilépjen a nemzetközi porondra… Bár ez már nem a pálya, de amit mindenképpen kiemelnék, az a szurkológárda! Ők aztán meghatározó szereplői a sikernek! Ősszel a debreceni Főnix Csarnokban olyan fergeteges hangulatot teremtettek, amely komoly mértékben hozzájárult a győzelemhez.


Vizsy Ferenc újságíró

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó