A Motherson Mosonmagyaróvár Kisvárdán zárja a szezont.
Az már a vasárnapi Kisvárda-Motherson Mosonmagyaróvár mérkőzés előtt kiderült, hogy Gyurka János együttesé lesz a bronzérem! A bajnok Ferencváros hazai pályán 33-29-re legyőzte a DVSC-t, így pedig bebizotsította az MKC harmadik helyét, hiszen az óváriak egymás elleni összevetésben jobbak, mint a Debrecen. Bár a bonrzérem már biztos, a csapat így is győzelemmel szeretné zárni az idényt.
„Még van egy kötelezettségünk - mondja Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvár vezetőedzője. A Kisvárda nyerni tudott Békéscsabán, ezzel kiharcolta a bennmaradást, ez biztosan ad nekik egy plusz löketet az utolsó mérkőzésre. Ennek ellenére foggal-körömmel ki fogjuk, ki akarjuk harcolni a győzelmet. A szerdai találkozón sok szeretetet kaptunk, ez nagyon motivál minket, így még pozitívabban állunk hozzá az utolsó meccshez."
A Kisvárda- MKC mérkőzést vasárnap 18 órakor rendezik. A találkozót a Szigetköz Sport Youtube-csatornáján és a Mosonmagyaróvár TV műsorán is élőben lehet majd nézni.
A klub kedden, 18 órakor a Wittmann Parkban rendezi meg szezonzáró eseményét, ahol a távozó játékosokat és stábtagokat is méltó módon fogják elbúcsúztatni.