MESTEREDZŐK IRÁNYÍTANAK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.11.23.
Bognár Róbert a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlás szakmai vezetője, az U19-es csapat edzője sikeresen elvégezte az EHF A licences tanfolyamát. Így Gyurka János és Stranigg Ferenc után a már harmadik mesteredző dolgozik a mosonmagyaróvári kézilabdázás szakmai vezetésében.


- Nagyon örülök, hogy elfogadták és meg tudtam védeni a szakdolgozatomat, így megkaptam az EHF A licences képzés diplomáját - mondta Bognár Róbert. - Gyakorlatilag egy évig tartott a tanfolyam, amelyet huszonegyen kezdtünk el és tizenhatan tudtunk sikeresen befejezni. Magyarországról többek között most Siti Bea szerezte meg ezt a minősítést, de a csoporttársam volt a spanyol Nerea Pena is, aki igazán érdekes egyénisége volt a tanfolyamnak, mint még aktív játékos. A mentorunk, a vezető tanárunk a holland női válogatott volt edzője Monique Tijsterman volt, de előadó volt például David Davis a Vardar Skpoje jelenlegi, a Telekom Veszprém volt edzője és Xavier Pascual, aki most a Dinamo Bucuresti csapatát irányítja, de előtte dolgozott a Barcelonánál. Nagyon színvonalas, érdekes képzésen vehettem részt, aminek komoly hozadéka az is, hogy értékes nemzetközi kapcsolatokat tudtam kialakítani. A munka mellett nem volt könnyű megszerezni a mesteredző minősítést, de érdemes volt belevágnom. A klubnak és az edző kollégáimnak, elsősorban Farkas Veronikának és Bedő Zoltánnak pedig szeretném megköszönni, hogy helyettesítettek az edzéseken. Segítettek abban, hogy sikeresen tudjam befejezni az A licences tanfolyamot, amely olyan tervem volt, amit mindenképpen meg akartam valósítani.  

Ez a képzés több nemzetközi versenyen is zajlott, melyek voltak azok az események, ahol jelen voltál a tanfolyam keretében?  
- Az első ilyen egy hetes modul Budapesten volt, ahol a magyar - szlovák férfi Európa-Bajnokságon jártunk. Ezt követően a nyáron Portugáliában tanultunk a férfi U 20-as kontinens viadalon. Az utolsó etap pedig most a női EB volt, amikor Szlovéniában, Ljubljanában töltöttünk egy hetet, ott került sor a szakdolgozatok megvédésére. A tanfolyamot többlépcsős felvételi előzte meg, ami tulajdonképpen egy angol szintfelmérés is volt, hiszen a képzés angol nyelven zajlott. Ezeken a heteken délelőtt és délután órák voltak, este pedig mérkőzéseket néztünk meg, amelyeket utána elemeztünk. Az év közben pedig voltak elméleti és gyakorlati feladatok, időre beadandó dolgozatokat, videó anyagokat kellett készítenünk. Így valóban elmondhatom, hogy a nem csak egy mesteredző diplomát szereztem meg, hanem valóban nagyon sokat tanultam. A legmagasabb szintű nemzetközi kézilabdázás rendszereit, az ellenfelekből történő felkészülés módját, a mérkőzés elemzések módszereit ismertem meg, amelyek birtokában felkészültebb edző lettem. Szeretném is mindezeket hasznosítani, továbbadni a munkámban, mert az MKC szakmaiságának értékét növeli, hogy már három mesteredző dolgozik Mosonmagyaróváron. 

A diplomát egy szakdolgozat megírásával és annak megvédésével lehetett megszerezni, mi volt ennek a témája? 
- A védekezés és a gyors ellentámadások összefüggéseiről írtam a szakdolgozatomat, ami szerencsére izgalmas témának bizonyult. A női Európa-Bajnokság megtekintett mérkőzéseinek elemzései ugyanis sok adattal bizonyították, hogy mennyire fontos tényező ez a játékban. A kézilabdázásban a védekezés szerepe jelentősen felértékelődött, a hatékonysága döntő lett az eredményesség szempontjából. Kulcs fontosságúvá vált a kapusok teljesítménye is, ami pontosan tudjuk, hogy szintén komoly összefüggésben van a csapatok védekezésével. Az így megszerzett labdákkal tudnak sokat futni, könnyű lerohanás gólokat szerezni a csapatok, amire jó példákat láttunk ezen az Európa-Bajnokságon. A szabályok is segítik ezt a tempó kézilabdát, így bátran kijelenthető, hogy a jól védő kapusok, a szervezetten védekező csapatok voltak igazán sikeresek. Érdekes volt látni, megtapasztalni, hogy merre halad a kézilabda elit, amivel egyértelműen lépést kell tartani. Természetesen a tudatosság, a fizikai állapot is döntő tényezők, azok az edzők vannak könnyebb helyzetben, akik megfelelően tudják forgatni a csapatukat. Három-négy jó kézilabdázó már nem elég, az igazi, a hosszútávú eredményeket a csapatok tudják hozni.

Következő mérkőzés:
Praktiker-Vác - MKC
2024.10.09., 18:00 óra.
Városi Sportcsarnok



Videók
összes videó