MKC DÍJESŐ A SPORTGÁLÁN

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.02.25.
A 2018-as évben nyújtott teljesítmény alapján, négy kategóriában jelölték a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club sportolóit a városi Sportgála ünnepségén.
A díjak átadásakor pedig kiderült, hogy az MKC lett az év csapata, Bognár Róbert az év edzője és Szalai Zsuzsanna pedig az leány utánpótlás játékkosa. Nagyon komoly elismerésekben részesült tehát az MKC, a nagyon színvonalas és hangulatos mosonmagyaróvári Sportgálán.
Forrás: Bánhegyi István/infomovar.hu

Az MKC vezetői és a teljes csapata részt vett a rendezvényen, ahol elsőként Dr. Iváncsics János alpolgármester és Vincze Ottó volt válogatott labdarúgó köszöntötte a vendégeket. Kiemelték, hogy Mosonmagyaróvár igazi sportváros, amiért nagyon sokan és sokat dolgoztak a vezetők és a sportolók egyaránt. Jelenleg is több ezer versenyző és a szabadidejében sportoló ember van a város huszonkét sportegyesületében. A szombat délelőtti gálán azokat díjazták közülük, akik a tavalyi évben a legkiemelkedőbb eredményeket értek el. A győztesek pedig már ott a Flesch Központ színpadán beírhatták a nevüket a város krónikáját megörökítő nagy könyvbe. A csapat nevében Horváth Cs. Attila elnök vette át az év csapatának járó serleget és szép kupát kapott Bognár Róbert és Szalai Zsuzsanna is. A tizenötödik városi Sportgálán az utánpótlás, a masters, a para sportolókat valamint a testnevelőket is díjazták és természetesen a legjobb férfi és női sportolók is elismerésben részesültek. Az MKC csapatkapitánya Tilinger Tamara is jelölt volt ebben a kategóriában és arról is örömmel számolunk be, hogy az év sportdíját, Winkler Péter a MITE elnöke, aki egyben az MKC TAO szakértője nyerte el.
Forrás: Bánhegyi István/infomovar.hu

A több mint két órás rendezvényt, Dr. Árvay István Mosonmagyaróvár polgármestere zárta le.  A díjakat illetően tehát tarolt az  MKC és így nem véletlen, hogy a mosonmagyaróvári sport zászlós hajójaként emlegették a Sportgálán. Természetesen örülünk ennek, de a klub a kijelentés felelősségét is érzi, hiszen láttuk, hogy sok kiváló hajó utazik még a város vizein.
Forrás: Bánhegyi István/infomovar.hu

Forrás: Bánhegyi István/infomovar.hu

Horváth Cs. Attila az év csapatának járó trófeával
Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - Vasas SC
2024.03.28., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó