MKC: programváltozások!
Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.12.11.
Két döntetlennel és egy győzelemmel, tehát veretlenül zárta az elmúlt hetet a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club.
Az NB II-es U22-es gárdánk, valamint a serdülők ezekkel a találkozókkal le is zárták a bajnokságaik őszi szakaszát, így mindössze egyetlen utánpótlás-mérkőzés maradt még ebben az évben, amit csütörtökön, Nemesvámoson fog lejátszani az ifjúsági csapatunk.
Az élvonalbeli felnőttek pénteken délután egy zárt kapus nemzetközi felkészülési találkozóval készülnek a december 29.- én lejátszásra kerülő váci bajnoki mérkőzésre. Az ellenfél a szlovák HK Duslo Sala gárdája lesz, amely jelenleg a második helyen áll a közös cseh-szlovák első osztályú bajnokságban. Sajnos a különböző rendezvények miatt a csapatunk decemberben szinte alig tud az UFM Arénában játszani és edzeni, ezért erre a találkozóra is Győrött kerül sor. Az üzemeltető kérésére, a sportcsarnokban most nem lehet nézőket fogadni, tehát szurkolóink ezúttal nem kísérhetik el a csapatot. A honlapunk és a facebook oldalunk azonban természetesen részletes beszámolót fog készíteni erről a zártkapus találkozóról is.
Teljesen friss információ az is, hogy az eredetileg január 3-ára kiírt MKC-Siófok bajnoki mérkőzés, a Balaton-parti gárda kérésére, egy nappal korábban, január 2-án, 17 órakor, Siófokon kerül megrendezésre. (ide viszont, akárcsak Vácra, várja remek szurkolótáborát a klub.) Ennek megfelelően a bajnoki találkozó visszavágója lesz Mosonmagyaróváron, tehát: MKC-Siófok, május 1., 18.30 óra