MÚLT, JELEN, JÖVŐ

- Az igazság az, hogy hónapokat töprengtem a hogyan tovább kérdésén, hiszen hét éve vagyok Mosonmagyaróváron és tudjuk, hogy ez a szám mindig vízválasztó - mondta Gyimesi Kitti. - Végül úgy döntöttem, hogy elfogadom a Békéscsaba ajánlatát és „hazamegyek”, hiszen így mindössze húsz percre leszek Csorvástól, az otthonomtól. A jelenlegi helyzetben felértékelődik ennek a jelentősége, tehát nem tagadom, hogy ennek meghatározó szerepe volt az elhatározásomban. Nagyon szép éveket töltöttem Mosonmagyaróváron, emberi és szakmai oldalról is rengeteget kaptam, amit soha nem fogok elfelejteni. A klub most is marasztalt, igaz talán egy kicsit hamarabb is elkezdhettük volna a tárgyalásokat, mert én már nem ragaszkodtam a szerződésemben lévő opciós egy évhez. Békéscsaba egy új kihívás lesz a számomra, abban az esetben is, ha jövőre a másodosztályban fog játszani az Előre. Ezért nem is gondolom visszalépésnek ezt a játékban, mert érzem azt, hogy szükségem van most a váltásra. 

- Lassan megismerjük minden távozó játékos elképzeléseit, amit el kell fogadnunk. Összességében azonban sok kézilabdázó megy el a nyáron, amiben lehet valamilyen összefüggést keresni? 
- Nincs egy generális oka ezeknek a változásoknak, hiszen egyéni megkeresések történtek, amelyeket nem lehet megbeszélni egymással. Az élet hozta így, de természetesen vannak olyan okok, amelyek közrejátszottak ebben. Motiváltak vagyunk, örülünk a sikereknek, de nem tudjuk úgy megélni, ahogyan erről ábrándoztunk. Felőrölnek bennünket az üres csarnokok, a halasztások, a bizonytalanság, amelyek ennyi idő elteltével már nagyon zavaróak. Mégis azt kell mondanom, hogy míg mindig örülhetünk, hogy most, a tavalyi évvel ellentétben legalább nem veszítettük el a munkánkat, azt a játékot, ami az életünket jelenti. A rossz és a még rosszabb között sodródunk tehát, ami lehúz bennünket, nagyon nehéz megélni mindannyiunknak. A másik fontos tényező pedig az, hogy az idei év játéka, eredményei után fel is értékelődött az MKC kézilabdázók ázsiója. Ez természetes folyamat, hiszen a reflektorfénybe kerültünk, piacképesebbek lettünk, amivel együtt jár, hogy nagyobb az érdeklődés, több az ajánlat most a számunkra. Egy kézilabda pályafutás pedig rövid, az időt tehát megpróbálja mindenki a lehető legjobban kihasználni. Nem olyan szerencsés, hogy már a bajnokság közben az átigazolásokkal kell foglalkozni, de a kluboknak is tervezni kell és a szurkolók is kíváncsiak. 

- Reméljük, hogy a karantén után folytatódik és be is lehet fejezni a bajnokságot. Mi lehet a reális célja most ebben a csapatnak?
- Én azt gondolom, hogy a bajnokság hátralévő része lesz a legnehezebb a számunkra, mert most már figyelnek ránk, felkészülnek belőlünk. Több a kiesés elkerülése ellen harcoló gárdával is játszani fogunk, amelyek soha nem könnyű mérkőzések. Nem volt könnyű megszerezni ezeket a pontokat, de még sokkal keményebb lesz megőrizni az előkelő helyünket. A minimális elvárásunk az, hogy ott legyünk az első hat között, de a nagy vágyunk egy bronzérem lenne. Nem járunk fejben máshol, mert az érem megszerzése minden jelenlegi MKC játékos pályafutásában mérföldkő lenne. Tisztességesen végig fogjuk csinálni tehát a szezont és van is olyan erős most a Motherson-Mosonmagyaróvár, hogy elérje a célját. Gyurka Jánosnál rengeteget dolgozunk, mindenre odafigyelünk az edzéseken, az ellenfelek mérkőzéseinek elemzésében és a számomra nagyon szimpatikus, hogy ezeket meg is beszéljük. A klub anyagilag is stabil, semmi nem zavar tehát minket a munkában, a most épülő munkacsarnok pedig óriási előrelépést jelent majd a mosonmagyaróvári kézilabdázásnak. 

- Nagyon köszönjük, hogy ilyen őszintén érintettél fontos kérdéseket. Van még olyan gondolatod, amit meg akarsz osztani velünk? 
- A szurkolókat szeretném köszönteni és nekik akarok üzenni ha most van erre lehetőségem. Én itt voltam a kezdetektől, itt lettem az, ami vagyok, és nagy büszkeséggel gondolok vissza az elmúlt évekre. Mosonmagyaróváron mindig sikerültek a terveink, megvalósítottuk a céljainkat, töretlen volt a fejlődésünk. Ehhez pedig nagyban hozzájárultak a szurkolók, akik mindig segítettek, mellettünk álltak. Mosonszolnokon a kezdetéknél még csak húszan voltak, de most már évek óta megtöltik az UFM Arénát. Az MKC velük lett meghatározó csapat az élvonalban és biztos vagyok abban, hogy a jövőben is az lesz. Vigyázzanak tehát magukra és legyenek türelmesek ezzel a veszélyes, alattomos járvánnyal, hogy minél hamarabb vissza tudjanak térni a lelátóra.