A két győzelemmel és egy vereséggel álló Motherson Mosonmagyaróvár a három forduló után még nyeretlen Alba Fehérvárt fogadta az UFM Arénában.
Gyurka János továbbra sem számíthatott Lancz Barbora átlövőjátékára és Stranigg Zsófiára sem a balszélen. Lassan indult a mérkőzés, főleg a gólok tekintetében, a 10. percben azonban így is 4-2-re vezetett az MKC. Szemerey Zsófi jól védett, a lövők pedig nem igen hibáztak a folytatásban, így a 16 percre már öt volt az óváriak előnye (9-4). Schatzl Natalie öt lövésből öt gólt szerzett, de Tóth Nikolett és Albek Anna is 3-3 találatot tett a közösbe, sőt a kapus Hadfi Gréta is betalált. Már az első félidőben kijött a két játékoskeret közötti tudás és minőségkülönbség, a játékrész végére pedig a Mosonmagyaróvár magabiztos, tízgólos előnyt szorgoskodott össze.
20-10-es hazai vezetésről jött a folytatás, és a második félidő nagyon hasonlított az első 10 percre. Kevés gól esett, az Alba pedig 21-14-re felzárkózott. A magabiztos óvári előnyt azonban semmi sem veszélyeztette, sőt megint a hazai csapat pillanatai következtek. Zsinórban hat gólt szerzett az óvári együttes. Schatzl mellett, mindkét Tóth Nikolett remekelt, az egyik a fehérvári kapuban, a másik irányítókánt az óvári együttesben, de Varga Emília is jól szállt be. A Motherson Mosonmagyaróvár végül sima, 34-22-es győzelmez aratott, így második hazai mérkőzését is behúzta.
Az MKC szeptember 28-án tévés mérkőzésen fogadja a Vác együttesét.
Motherson Mosonmagyaróvár - Alba Fehérvár KC 34-22 (20-10) V.: Fekete, Hajdu
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 900 néző
MKC: SZEMEREY - Udvardi, Albek 3, Tóth E. 2, Pásztor 2, Tóth G. 2, SCHATZL N. 8.
Csere: HADFI 1, Horváth Sz. (kapusok), Sztankovics, TÓTH N. I 5, Faragó 2, Bardi 1, VARGA E. 5 (2), Ivancok 3.
Vezetőedző: Gyurka János
Fehérvár: Kubina - Szemes 2, Smbatian 4, Besszer 4, Kocsis 2, UTASI 4, Takó 1.
Csere: TÓTH N. II (kapus), Kövér 1, Afentáler 1, Zrnic 1, Bojtos 2.
Vezetőedző: Horváth Roland
Kiállítások: 16 perc, ill., 10 perc.
Hétméteresek: 2/4, ill., 3/5.
Az eredmény alakulása:
10. perc: 4-2,
16.p: 9-4,
18.p: 11-4,
22.p: 15-7,
28.p: 19-9,
30.p: 20-10,
38.p: 21-14,
47.p: 25-14,
50.p: 28-15,
55.p: 30-19,
60.p: 34-22
Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvár vezetőedzője: - Horváth Rolandnak olyan csapata van, amely végig küzdött a mérkőzésen, ez elismerésre méltó dolog. Azzal a céllal léptünk pályára, hogy végig diktáljunk a mérkőzést, fussunk minél többet. A védekezéssel próbáltunk irányítani, ez pedig az első félidőben jó is sikerült, sok megállító faultot csináltunk, és távol tartottuk a lövőket is. A második játékrészben nem azt mutattunk, amit szerettem volna, támadásban sokat hibáztunk, érzésem szerint tudtunk volna több gólt is lőni. Örömteli, hogy a mai meccsen a kevesebbet játszó csapattagok is megkapták a szükséges játékidőt. Varga Emília még nincs teljesen tisztában a képességeivel, de mutatott nagyon szép dolgokat, nagy erőssége lehet a csapatnak, ha sikerül rutint szereznie.
Horváth Roland, az Alba Fehérvár vezetőedzője: - Nem volt kétséges, hogy melyik csapat lesz a győztes mai meccsen. Próbáltunk a találkozó bizonyos részeiben, játékban előrébb lépni, ez helyenként sikerült. Még láttam olyan dolgokat, amik elkeserítőek voltak, de reménykeltő megmozdulásokat is mutattak a lányok.
Schatzl Natalie, a Motherson Mosonmagyaróvár játékosa: - Örülök, hogy ilyen nagy különbséggel nyertünk. Vért iszunk minden mérkőzés előtt, ez ma meg is mutatkozott, hiszen az első félidőben ki tudtuk használni az ellenfél hibáit.
Besszer Borbála, az Alba Fehérvár KC játékosa: - Jól kezdtük a meccset, de a 15. perc után sok hibát vétettünk támadásban, ez okozta a vesztünket. Végig küzdöttünk, de nem tudtunk megnehezíteni a hazaiak dolgát.