Négy alapember hosszabbított Mosonmagyaróváron

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2023.12.19.
Szép előkarácsonyi ajándékot kaptak a Motherson Mosonmagyaróvár szurkolói, hiszen kedden négy alapember hosszabbított szerződést a klubbal.
A két válogatott jobbátlövő, a magyar színeket képviselő Albek Anna, és a szlovák nemzeti csapatot erősítő Lancz Barbora is egy-egy évvel toldotta meg a szezon végén lejáró szerződését.
„Nem okozott fejtörést, hogy maradok-e - mondja Albek Anna határozottan. Biztos voltam benne, hogy szeretnék még együtt dolgozni ezzel a szakmai stábbal. Kiváltságos helyzetben voltam, hiszen több megkeresésem is volt, ami közül válogathattam. Jó érzés volt, hogy több együttes is szeretett volna a soraiban tudni, de az is megtiszteltetésnek éltem meg, hogy Mosonmagyaróváron is meg szerettek volna tartani. Örömteli, hogy a csapat magjának egy része már biztosan marad, és én is úgy éreztem, hogy egy évig még biztosan itt a helyem."
„Már öt éve a csapat tagja vagyok, így én vagyok legrégebb óta a Mosonmagyaróváron - meséli Lancz Barbora. Nagyon jól érzem magam itt, így nem okozott álmatlan éjszakákat a döntés. Szeretem a környezetet, jó a csapat, a szakmai stáb, kiválóak a szurkolóink, ez mind a maradás mellett szólt. Erre a szezonra minden összeállt, most már én is egészséges vagyok, így várom az újabb kihívásokat."

A csapatkapitány Tóth Eszter 2 évvel toldotta meg a szerződését.
„Volt már nehéz döntésem a pályafutásom során, de ez nem volt az - mondja Tóth Eszter. Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, én is remekül érzem magam itt. Már 4 éve itt vagyok, és pályafutásom csúcsa is az MKC-hez kötődik, így hamar sikerült megegyezni. Én még mindig nagyon motivált vagyok, vannak céljaim, amiket szeretnék ezzel a klubbal, ezzel a csapattal megélni."
Tóth Gabriella is fontos eleme a Mosonmagyaróvár játékának, ráadásul a kiváló irányító kötelezte el magát a legtovább, hiszen három évre írt alá.

„Gyorsan, gördülékenyen zajlott az egyeztetés - válaszolja meg gyorsan a döntéssel kapcsolatos kérdés Tóth Gabriella. Számomra az a legfontosabb, hogy bízzanak bennem, ezt maximálisan megkapom, így jó teljesítményt tudok nyújtani. Ahogy idősödik az ember, úgy más szempontokat is figyelembe vesz, mint korábban. Remélem, hogy még sok van bennem, és Jani bá is azt mondta, hogy most 27 évesen vagyok a legjobb korban. Igyekszem folyamatos fejlődni, szeretem ezt a játékot, és próbálok új dolgokat elsajátítani, hogy még inkább a csapat hasznára legyek."

A négy szerződéshosszabbításról az MKC elnöke Guntram Thurnher is elégedetten nyilatkozott.

„Nagy dolog ez a mi klubunk életében, hiszen kulcsembereket sikerült maradásra bírnunk - mondja az MKC első embere. Külön öröm, hogy a balkezesek is maradtak, hiszen az egy szűk piac, és így két minőségi játékossal számolhatunk a következő szezonban is. A keretet illetően vannak még nyitott kérdések, ezekkel is foglalkozunk, de azt gondolom, hogy ez egy szép előkarácsonyi ajándék az óvári szurkolóknak."

A sikeredzőnek, Gyurka Jánosnak és a szakmai stábnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy csapat, és a most szerződést hosszabbító négy játékos ilyen szintre jutott.

Sokat dolgoztam az utánpótlásban és szeretek felépíteni játékosokat, ez egy nagyon nemes cél - meséli Gyurka János. Mindig olyanokat keresünk, akik bíznak bennünk, és komoly célokat szeretnének elérni. A csapatnál érezhető munkamorál dicséretes, és az is, hogy a nálunk szereplők mindig akarják a fejlődést. A munkából az egész stáb kiveszi a részét, de szeretném külön kiemelni Stranigg Ferencet, aki más jellegű feladatokat végez a lányokkal, és ez is elengedhetetlen összetevője a sikerességünknek."
Előrehozott kupameccs a NEKA ellen

A Motherson Mosonmagyaróvár az év utolsó hazai mérkőzésén a NEKA-t fogadja. A találkozót 2024-ről hozták előre a felek, így még az ünnepek előtt tétmérkőzésen szerepelhetnek.

„Nem volt könnyű az elmúlt egy hónap, hiszen 4-5 hiányzónk állandóan volt, ráadásul Varga Emília sérülési a vártnál lassabban jött rendbe - mondja Gyurka János vezetőedző. Így főleg a szélsők, és a beállók voltak létszámfölényben az edzéseken. Ennek ellenére jó ritmusban tudtuk végigvinni ezt az időszakot, a NEKA elleni találkozó pedig egy felkészülési állomás a január elején rajtoló Európa-liga csoportkör előtt. Örülünk, hogy ezt a találkozót sikerült előbbre hozni, mert így egy győzelemmel és egy továbbjutással pozitív élményekkel mehetnénk el a rövid ünnepi időszakra."

A Motherson Mosonmagyaróvár-NEKA mérkőzés szerdán 18 órakor kezdődik. Jegyek még kaphatók a találkozóra, ahol a szurkolói egyesület és a csapat közös gyűjtést rendez a Szigetközi Állatvédő Ligának. Emellett a szünetben plüssdobálás is lesz. Az összegyűlt játékokat a Példa Egyesületnek ajánlotta fel a Mosonmagyaróvári Kézilabda Szurkolók Egyesülete.
Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - DKKA
2024.04.26., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó