Kedden az NB II-es felnőtt bajnokságban szereplő MKC U22 kezdi a mérkőzések sorát, amely csapattól győzelmet várunk az alsóházhoz tartozó Egerszegi KK ellen. A mosonmagyaróvári korosztályos gárdának azonban oda kell figyelnie, mert hazai pályán magabiztos, nyolc gólos győzelemmel zárták az őszi szakaszt a zalaiak a Mosonszolnok elleni bajnoki találkozón. A serdülő bajnokságban az ETO két csapattal szerepel és ezek közül a jobbnak számító ETO IV fogadja majd csütörtökön az MKC serdülőit. Fontos bajnoki mérkőzés vár szombaton a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági csapatára is, hiszen a sereghajtó KSA Budapest elleni két pontra nagy szüksége van.
A legnehezebb feladatot a Motherson-Mosonmagyaróvár élvonalbeli gárdájának kell majd megoldani, hiszen az NB I-ben az egyre jobb formába lendülő Vác vendégei lesznek. A váciak fiatal csapata az elmúlt fordulókban a legnagyobb riválisait, az MTK és a Dunaújváros csapatait verte meg a bajnokságban és a Magyar Kupában az Érd ellen is győzni tudott.
Női felnőtt NB II Észak - nyugat:
12. forduló: Egerszegi KK - Mosonmagyaróvári KC U22
február 04. (kedd) 18.00 - Zalaegerszeg, Kölcsey Gimnázium
Leány serdülő II osztály - nyugat:
12. forduló: Győri Audi ETO KC IV. - Mosonmagyaróvári KC
február 06. (csütörtök) 14.00 - Győr, Audi Aréna
Leány ifjúsági I osztály - nyugat:
15. forduló: KSA Budapest - Mosonmagyaróvári KC
február 08. (szombat) 10.00 - Budapest, Semmelweis Egyetem
Női felnőtt NB I:
15. forduló: Váci NKSE - Motherson-Mosonmagyaróvár
február 08. (szombat) 18.00 - Vác, Városi Sportcsarnok