BOGNÁR RÓBERT: "NYUGODTAN ÉS FELKÉSZÜLTEN UTAZUNK KISVÁRDÁRA"
Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.08.31.
A hírek, az előzetes felkészülési eredmények alapján, egy nagyon jó formában lévő ellenfél otthonába látogatunk a bajnoki rajton. A Kisvárda Master Good SE a tavalyi hetedik helyénél, előrébb, nemzetközi kupaindulást jelentő helye, akar végezni az idei első osztályú bajnokságban. Ezért a klub külföldi, válogatott játékosok egész sorát igazolta le, Angolából, Brazíliából, Szlovákiából, Szerbiából, Horvátországból, Montenegróból, Szlovákiából, Lengyelországból, Oroszországból és kapus poszton, Horváth-Pásztor Bettina személyében a Debreceni VSC csapatából. A vasárnapi mérkőzésről és az így elég félelmetesnek tűnő ellenfélről kérdeztük a Mosonmagyaróvári kézilabda Club vezetőedzőjét.
"Természetesen tiszteljük a Kisvárda Master Good SE törekvéseit és figyelemre méltónak tartjuk a nyári edzőmérkőzésik eredmény sorát. Évek óta jellemző a kisvárdai csapatra, a sok játékos csere és a felfokozott várakozás, a bajnokság előtt. Jellemző erre, hogy két éve még Scholtz Andrea és Bízik Boglárka is ott játszott, de ma már hiába kérdezném őket a kisvárdai csapatról, mert azóta, az teljesen kicserélődött. Az idei szezont, nagyon erős kerettel kezdik el, hiszen minden poszton kiváló kézilabdázók állnak, Vlatko Djonovic vezetőedző rendelkezésére. A környező országok szinte mindegyikéből vannak válogatott játékosaik és a brazil, valamint az angolai légiósuk is igazi egyéniség. Egyértelmű tehát, hogy elsősorban az egyéni képességekben bíznak és erre is építenek most Kisvárdán."
Kizárólag nemzetközi felkészülési mérkőzésekkel készültek fel a bajnokságra, és a tíz összecsapásuk mindegyikét meg is nyerték. Mire lehet következtetni ezekből az eredményekből?
"Ez a sorozat nyilvánvalóan önbizalmat ad a hazai csapatnak, viszont mi nem ijedtünk meg ezektől az eredményektől. Ezektől függetlenül is pontosan tudjuk, hogy hazai pályán a kisvárdai csapat a mérkőzés esélyese. Mi azonban nem feltett kézzel fogunk pályára lépni, és így megpróbálunk meglepetést okozni. Bízunk abban, hogy összeszokottabb a csapatunk, mert ez döntő tényező lehet, egy kiélezett bajnoki mérkőzésen. Nagy segítségünkre lesz, hogy már szombaton elutazunk a mérkőzésre és ezért lesz lehetőségünk egy edzésre és egy átmozgatásra is mérkőzés helyszínén. Nyugodtabban és frissebben, felkészültebben tudunk majd pályára lépni, ami megnyugtató ilyen távolság esetén. A csapatunk teljes kerete elutazik majd az első bajnoki mérkőzésünkre, amit így a csapat összetartás szempontjából is ki akarunk használni."
Játszani is tud majd mindegyik játékosunk, hiszen az elmúlt időszakban zavarták kisebb - nagyobb sérülések a felkészülés utolsó napjait?
"Nagy valószínűséggel minden játékosunk hadra fogható lesz az első bajnoki találkozón Kisvárdán. Gyimesi Kitti achilles sérülése is szépen javul és így remélhetőleg vasárnap, már ő is játékra kész lesz. A hátralévő néhány napot pedig szeretnénk nagyon jól kihasználni. Szükséges még azoknak a taktikai elemeknek a gyakorlása, amelyeket alkalmazni szeretnénk Kisvárdán. Nagy hangsúlyt fektetünk a frissítésre és a pszichikai felkészítésre is. El kell hinnünk azt, hogy van keresnivalónk, még idegenben is, egy olyan erős csapat ellen, mint a Kisvárda Master Good SE. Számítunk arra is, hogy a viszonylag kis méretű teremben, telt ház lesz, de biztosak vagyunk abban, hogy a mi szurkolóinkat is hallani fogjuk majd. Olyan tempóban akarunk kézilabdázni, hogy a már említett összeszokottságunk megzavarja a vélhetően még különböző stílusokban játszó hazai csapatot. Ehhez már nagyjából össze is állt a csapat a fejemben, amelyben azonban, pont a már említett sebesség miatt, komoly szerepel lesz a cseréknek, tehát a tizenhatos keretünknek."