Felső sor: Orbán Ákos, Fleischakker Lilla (U13), Zeck Flóra (U14), Sebők Janka (U15), Heszkó Panka (U15), Aszt Petra (U17), Kanka Szilvia (U14), Bedő Zoltán
Alsó sor: Mogyorósi Csenge (U15), Nagy Zille (U15), Csáki Viola (U14) Kerényi Emma (U14), Szalay Zoé (U13), Fekete Maja (U13)
- Ez a szép siker is igazolja a klub és az iskola közötti jó együttműködést - mondta Bedő Zoltán testnevelő tanár, aki az MKC utánpótlásának erőnléti edzője. - A csapat 2008-2009-es születésű, tehát hetedikes, nyolcadikos és kilencedikes tanulókból áll, akik mind az MKC utánpótlásában kézilabdáznak. Három selejtezőt játszottak, a körzeti döntőben a Hegyeshalom és a Jánossomorja, a megyei döntőben a Rábapatona és a Csorna, az országos elődöntőben pedig a Komárom-Esztergom vármegyei Tarján volt az ellenfél. Hét régióban van ilyen selejtező sorozat, amelyhez majd a rendező Szeged csatlakozik, így alakul ki a június 2. és 4 közötti, nyolcas döntő mezőnye. A kézilabda idény végén tehát egy nagyon jó levezetés lesz ez a verseny a lányoknak. Csapatsportok közül eddig futsal-ban és floorball-ban sikerült eljutni a fináléig, atlétikában pedig rendszeres résztvevői vagyunk az országos döntőnek. Az elmúlt héten az atlétikai csapatverseny megyei döntőjét az idén is sikerült megnyerni a győri Olimpiai Parkban. A 100 és 800 méteres futásból, távolugrásból, kislabda dobásból és súlylökésböl álló versenyben hat fő szerepelt. Négy kézilabdázó volt a csapatunkban, a legjobb eredményt pedig Sebők Janka az MKC U15-ös csapatának játékosa érte el.