Ovis toborzót tartott az MKC

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2023.09.24.
Idén már harmadszor rendezte meg a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club az ovis toborzóját.

Az eseményen hét óvoda képviseltette magát (Hildegard, Majoroki, Őzikés, Bóbita, Lurkóvár, Ostermayer, Kékcinke), és összesen 120 kislány ismerkedhetett meg játékos feladatok formájában a sportággal. A Munkacsarnokban rendezett toborzón két csoportban vettek részt az ovisok, akiket utánpótlás szakmai igazgatónk, Bognár Róbert mellett Bognár-One Evelin, Mayer Rebeka és Rendi Olívia segített.

„Fontos, hogy a gyerekek minél korábban megismerjék, és megszeressék a kézilabdát – mondja Bognár Róbert. Meg kell győzni őket, hogy ezt a sportágat válasszák, hiszen azért bőven van konkurenica. Ha valaki elkezd például táncolni, őt már nehezebb a kézilabdapályára csábítani. Itt tényleg csak a játékon van a hangsúly. Egy-két év elteltével az ovis kislányok az U8-as korosztályba kerülnek át. A toborzó érzésem szerint jól sikerült, az eddigi két év alapján azt tapasztaltam, hogy nagyjából 20 fővel kezdjük el az idényt, de a létszám nőni szokott. Erre számítok most is. A résztvevők apró ajándékot, és edzésre hívó ismertőt is kaptak, sok szeretettel várjuk őket.”

Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó