PAPÍRFORMA VERESÉG AZ IFI MÉRKŐZÉSEN

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.11.14.
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági csapata nagyon jól tartotta magát Az első félidőben a bajnokság jelenlegi harmadik helyezett csapata, a Dunaújvárosi KKA ellen.
A felnőtt csapat keretéből visszajátszó Domokos Dalma, Márczy Tekla és Szalai Zsuzsa góljaival sikerült az eredmény szempontjából is a mérkőzésben maradni. A félidő összképét nézve viszont az is egyértelműen látszott, hogy kizárólag hatékonyabb védekezéssel és a támadások során kevesebb hibával lehet pontot szerezni a dunaújvárosi akadémisták ellen. Sajnos ezt a második félidőben nem sikerült megvalósítani és így fokozatosan növelte az előnyét a dunaújvárosi csapat. Így tulajdonképpen magabiztosan meg is nyert egy olyan bajnoki találkozót, amelyikben a számunkra is lényegesen több volt.

Mosonmagyaróvári KC – Dunaújvárosi KKA  28 – 32  (14 – 17)

Női ifjúsági I. osztály-Nyugat 9. forduló
Mosonmagyaróvár UFM Aréna, 50 néző
Játékvezetők. Cseszregi Bence – Sipos József   

MKC U22: Horváth V. – Domokos 5, Lázár J. 2, Szalai Zs. 8 (3),  Paróczai 2, Márczy 9, Kovács P. 1. Cserék: Zsigmond D. (kapus), Szemes J., Mészáros E., Fenesi 1, Szabó Cs. Anujin , Babinszky, Ruzsom, Pusztai B. Edző: Balogh Sándor

Balogh Sándor: "A mérkőzés előtt elfogadtam volna az ilyen arányú vereséget, hiszen az ellenfelünk a bajnokságunk egyik kiemelkedő csapata. A találkozó után azonban elégedetlen vagyok, mert a csapatunkból most hiányzott a küzdeni akarás, a hit és az igazi lelkesedés. Ilyen szempontból az is csalóka, hogy voltak gólerős játékosaink, mert ők is többet tehettek volna."
Következő mérkőzés:
Praktiker-Vác - MKC
2024.10.09., 18:00 óra.
Városi Sportcsarnok



Videók
összes videó