PÉNTEKEN HAZAI PREMIER A VÁC ELLEN

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.09.05.
A váci kézilabda csapat a tavalyi bajnokságban a nagyon előkelő ötödik helyen végzett és a Duna-partiakat most is a közvetlen élmezőny mögé várják. Az elsősorban tehetséges, fiatal, magyar kézilabdázókból álló gárda munkáját, a tapasztalt szakmai vezető Németh András és a fiatal vezetőedző Szilágyi Zoltán irányítja.


Egy nagyon egységes csapatot fogadunk tehát, amely az előző fordulóban magabiztosan győzte le az MTK Budapest együttesét. Nagyon kevés volt a változás a váci játékoskeretben a nyáron és ez az állandóság komoly értéket jelent a sportágban. A kapus Suba Sára tért vissza a kölcsönadás után az FTC – hez, az átlövő Karolina De Souza az MKC, a jobbszélső Dijana Jovetic Szombathelyi KKA és az irányító Barján Bianka pedig Békéscsaba játékosa lett. A beálló Szamoránszky Piroska pedig abbahagyta a játékot és edzőként kezdett el dolgozni. Néhány fiatal kézilabdázót pedig igazolt a váci csapat, akik közül Kovács Noémi jobbszélső a NEKA, Szeberényi Flóra átlövő a Vasas SC gárdájából érkezett. Paróczy Sára beálló kölcsönből tért vissza a Gödi KSE gárdájából, az FTC pedig most Hadfi Gréta kapust adta kölcsön Vácra.
A csapat váza tehát együtt maradt, sőt kiegészült a keresztszalag szakadás miatt a tavalyi idényt kihagyó balátlövő Kuczora Csengével. A másik átlövő, Kácsor Grétával aranyérmet nyertek a nyári junior Európa-bajnokságon és a torna álomcsapatába is beválasztották őket. Kácsor Gréta pedig több egy évtized után az első olyan kézilabdázó, akinek a korosztályos világbajnokságon és Európa – bajnokságon is sikerült aranyérmet szereznie. A tavalyi bajnokságban huszonhat találkozón 126 gólt szerzett Kácsor a csapat legeredményesebb játékosa, de a felnőtt válogatott beálló Lakatos Rita és a szerb Sanja Radosavljevic is gólerős kézilabdázók a mindössze huszonegy év átlagéletkorú váci gárdában.

-       A kézilabdában nagyon fontos, hogy jól ismerjék egymás mozgását, egymás gondolatait a játékosok – jegyezte meg Bognár Róbert az MKC vezetőedzője. – Az évek óta együtt játszó váci csapatban pedig már kialakultak a közeli posztok páros kapcsolatai és ezt ők jól ki is használják. Így a kézilabdázók nem csak egyénileg, hanem csapat szinten is fejlődnek, ami látszik a váci csapat eredményein. A mindössze huszonegy éves átlagéletkorú csapatra ráadásul a hullámzó teljesítmény sem jellemző, mert csak nagyon ritkán vannak gyengébb mérkőzéseik. A nyári felkészülésük soron voltak hiányzóik, hiszen Barbára Aarenhart a Pánamerikai játékokon, Kácsor Gréta valamint Kuczora Csenge a junior Európa-Bajnokságon és Bukovszky Anna pedig az U17 – es kontinens bajnokságon szerepeltek. Az összeszokottságuk miatt azonban ezek a rövidebb – hosszabb hiányzások aligha fognak meglátszani a játékukon.

A Váci NKSE 2019 / 2020 – as játékos kerete és mezszámai: 
Kapusok: 12. Barbara Arenhart (brazil), 16. Bukovszky Anna, 1. Hadfi Gréta 
Átlövők: 4. Kácsor Gréta, 5. Hámori Konszuéla, 34. Káldy Lili, 6. Szeberényi Flóra, 59. Kuczora Csenge 
Szélsők: 2. Sanja Radosavljevic (szerb), 28. Szondi Zsófia, 99. Diószegi Nikolett, 44. Kovács Noémi
Irányítók: 18. Szabó Kitti, 20. Lakatos Rita
Beállók: 96. Helembai Fanny, 22. Paróczy Sára 

Az előző bajnokságban a két csapat mindkét találkozóján váci siker született. December végén ez nagyon sima volt a váci sportcsarnokban, az áprilisi mosonmagyaróvári találkozón azonban az utolsó percekig nyílt volt a találkozó. Az MTK Budapest elleni bajnoki rajt adatait pedig szintén közöljük.

10. forduló: GVM Europe-Vác – Eu-Fire Mosonmagyaróvár         28 – 17
2018. december 29., szombat, 18.00 óra.


23. forduló: Eu-Fire Mosonmagyaróvár – GVM Europe-Vác         21 – 24
2019. április 24., szerda, 18.30 óra.


1. FORDULÓ: VÁCI NKSE–MTK BUDAPEST 31–21 (18–11) 
Vác, 550 néző. Vezette: Medve, Südi
VÁC: Arenhart 1 – Diószegi 5, Hámori 1, Kuczora 8 (5), Helembai F. 2, Kácsor 6, Radosavljevic 5. Csere: Bukovszky (kapus), Lakatos 1, Szabó K., Paróczy, Szondi 1, Kovács N. 1, Szeberényi, Káldy. Edző: Szilágyi Zoltán
MTK: Suba – Dávid-Azari 1, Dakos 3, Mihálffy 1, Szabados, Tóth E. 7 (3), Fekete B. 2. Csere: Sági (kapus), Gerháth 1, Juhász E. 3, Pál 3, Sallai, Zsiborás, Horváth D., Sziráki. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása: 5. perc: 3–3 12. p.: 8–7. 18. p.: 12–7. 26. p.: 16–9. 36. p.: 20–14. 46. p.: 26–16. 55. p.: 31–19
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/3


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó