PÉNTEKEN KEZDI A BAJNOKSÁGOT AZ MKC IFI

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.08.31.
A bajnoki sorsolás furcsaságaként, a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági csapata, pont azzal a Kozármisleny SE – vel kezdi a bajnokságot, amely az utolsó ellenfele volt a tavalyi pontvadászatban. Így erről a mérkőzésről. és természetesen az egész idényről kérdeztük Balogh Sándort, az ifjúsági és az NB II – es csapatunk mesterét.
"A tavalyi bajnokság zárómérkőzésén, egy nagyon kiélezett csatában sikerült, 24 - 23 arányban legyőznünk a Kozármisleny gárdáját. Így visszavágtunk az idegenbeli vereségünkért és bajnoki tabellán is magunk mögé utasítottuk ezt az ellenfelünket. A mostani rajton viszont ismét egy nagyon nehéz találkozóra számítok, mert egyrészt nem könnyű nyerni Kozármislenyben. Ezért azt gondolom, hogy a játékvezetői felfogásnak döntő szerepe lesz majd a pénteki találkozón. Másrészt az utolsó héten, minden előzetes bejelentés nélkül, eligazolt tőlünk a Szombathelyi Haladás csapatához, Gősi Luca az egyik alap játékosunk. Néhány nappal a bajnoki rajt előtt, tehát nagyon rövid idő alatt kell tehát egy kicsit átalakítani, átformálni a csapatunkat és ez nem egyszerű feladat. Viszont az előzetes tervek szerint a felnőtt csapat keretéből, Domokos Dalma, Márczy Tekla és Szalai Zsuzsanna is nálunk játszik pénteken, és a kapuban Oláh Bellára is számíthatunk. Velük pedig úgy érzem, hogy jelentősen megerősödött a keretünk és ezért bízom abban, hogy jól fogunk rajtolni a bajnokságban."

Komoly célkitűzésekkel vág neki a bajnokságnak az MKC ifjúsági és a jórészt erre a gárdára épülő, NB II - es csapatunk is. Mi szükséges ahhoz, hogy sikerüljön realizálni ezeket az eredményeket, helyezéseket?

"Mindenek előtt az, hogy a teljes keretünkkel tudjunk majd kiállni a bajnoki mérkőzéseken. Ez lesz a döntő, mert nagyon komoly mérkőzés szám, tehát terhelés vár a lányokra, és ehhez feltétlenül szükséges az, hogy cserélni, változtatni tudjunk. Az ifjúsági csapat, előzetesen tervezett 3 - 6., valamint az NB II - ben megcélzott 1 - 5. helyezéseket kizárólag így lehet majd elérni. A fiatalok mezőnyében, az ETO és a NEKA két csapattal indul el és Dunaújváros illetve a Siófok is erős utánpótlás bázissal rendelkezik. A megyei bajnokság után pedig, az NB II - ben is lényegesen erősebb, felkészültebb ellenfelekre kell majd számítanunk. Használni, alkalmazni kell tehát a már megtanult, begyakorolt játék elemeinket és fontos, hogy ezeket a visszajátszó játékosaink is ismerjék a támadásban és a védekezésben egyaránt. Ilyen szempontból volt nagyon hasznos a hétvégi csehországi torna, ahol nem is győzelmet tartom a legnagyobb értéknek, hanem azt, hogy hét mérkőzésen tudtunk együtt játszani. Azt pedig külön szeretném kiemelni, hogy a már említett, a felnőtt kerethez tartozó lányok, a játékukkal és a viselkedésükkel is remekül épültek be a csapatunkba. Kvalitásokban, lényegesen jobbnak tartom az idei gárdánkat és ezért én is azt várom, hogy az idén előre lépjünk a játékban és az eredményesség tekintetében."

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club ifjúsági csaptának játékos kerete:


Borjigin Ganzorig Anujin
Domokos Dalma
Fehér Ágnes Anna
Fenesi Renáta
Horváth Virág
Jakab Beatrix
Kiss Lilla
Kovács Panka
Lázár Jázmin
Márczy Tekla
Mészáros Eszter Kinga
Oláh Bella
Paróczai Eszter Annamária
Póczik Vanessza
Pusztai Bianka
Ruzsom Brigitta
Szabó Csenge
Szalai Zsuzsanna
Szemes Jázmin
Szerző Laura
Varga Viktória
Zsigmond Dorka

Következő mérkőzés:
Vasas SC - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.12.21., 18:45 óra.
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok



Videók
összes videó