„PIHENŐ” NAPOK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2023.06.01.
A mostani írásunkból kiderül, hogy a címben nem véletlenül került idézőjelbe a „pihenő” szó, hiszen rendkívül mozgalmas napokon van túl a szezont az elmúlt hétvégén befejező Motherson-Mosonmagyaróvár csapata.


A hét első két napján egyéni felméréseken vettek részt a játékosok, a szakmai stáb tehát pontos képet kapott a következő évi keret fizikai állapotáról. Közben párokat alkottak a kézilabdázók és Szász-Fejér István klubigazgató vezetésével, így látogatták meg a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club kiemelt támogatóit. Hétfőn délután a szurkolókkal találkoztak a lányok és az edzők a Duna-parton, kedden pedig megtartotta a csapat a saját, zártkörű évzáróját.

Szerdán került sor a klub hivatalos zárórendezvényére, amelyen a klubvezetés, az elnökség és a szponzorok társaságában vacsorázott az NB I-es csapat. Csütörtökön délben pedig az Óvártej vendége volt az MKC szakmai stábja és teljes kerete, a tavalyi évhez hasonlóan együtt megünnepelve a Tej Világnapját.

Eközben sor került búcsúztatásokra, értékelésekre, forgatásokra, a felkészülés, a következő idény szervezésére, pontosítására, stb…Az elmúlt néhány napban nem unatkozott tehát senki, de a csapat most már megkezdte a jól megérdemelt, bő egy hónapos nyári szabadságát.


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó