SAJTÓFIGYELŐ

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.09.29.
A megyei napilap keddi számában jelent meg egy írás a Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club szakmai igazgatójával és edzőjével. Szabó Gábor a Kisalföld sport újságírója, Dr, Hoffmann Lászlóval és Gyurka Jánossal beszélgetett, a cikket pedig most a honlapunkon is közöljük.

Parádés rajtot vett a Motherson-Mosonmagyaróvár a bajnokságban, hiszen hét meccsből hatot megnyert, ezzel pedig jelenleg az első helyen áll. Ha az Audi-ETO és az FTC pótolja a meccseit, és jó eséllyel meg is nyeri azokat, akkor is a harmadik helyre csúszik vissza az együttes.


- „Hogy álomszerű-e a kezdés? Számomra akkor lenne az, ha hétből hetet nyernénk – kezdte Gyurka János vezetőedző. – Elszállni azonban nem szeretnénk, inkább úgy fogalmaznék, hogy dicséretes a teljesítményünk, a jól sikerült felkészülést tükrözi az eddigi eredménysorunk.”
A szakember szerint nagyon jó kollektíva alakult ki, fizikálisan és mentálisan is erős a társaság.

- „Többször is többgólos hátrányból álltunk fel, négy meccset nyertünk meg egy góllal, amit azért a véletlen számlájára nem lehet írni. Gyakorlatilag tizenhat azonos képességű játékosunk van, a cserék rendre lendíteni tudnak a csapaton. Ami a folytatást illeti, nem számolgatunk, hiszen egyrészt még csak a bajnokság negyede ment le nagyjából, emellett rengeteg a bizonytalansági faktor, gondolok itt elsősorban a koronavírusra. Sokat számít, hogy el tudjuk-e kerülni a betegségeket, a sérüléseket. Mert ez az erőltetett menet elég embert próbáló, és nem elsősorban fizikálisan, hanem mentálisan. Azt se feledjük, hogy még csak három hónapja dolgozunk együtt, az út elején járunk, van még miben fejlődni. A jelenlegi helyzetünket úgy tudnám körülírni, hogy feljöttünk a hegytetőre, megnézzük, milyen itt a levegő, a panoráma, aztán megyünk vissza dolgozni.” 
Dr. Hoffmann László szerint is az elvégzett munka eredménye jött ki a csapaton, ami párosult természetesen némi szerencsével is, de ezért rengeteget tettek is a lányok. 

- „Bíztunk a jó kezdésben, de ez minden képzeletet felülmúl – fogalmazott a szakmai igazgató. – Ami most nem kedvez számunkra, hogy hat játékosunk megy a különböző válogatottakhoz. Ez persze öröm is egyben, viszont most nagyon ráférne mindenkire a pihenés. Úgy próbáltuk ezt áthidalni, hogy kértük a válogatottak szakembereit, hogy a játékidőt minimalizálják, illetve ha majd visszatérnek a klubhoz a lányok, még kapnak három nap pihenőt. Többet nem, mert aztán kezdődik az újabb mérkőzésdömping.
Hoffmann László szerint egyébként a csapat ereje a keret mélységén túl abban van, hogy most már két éve együtt védekezik a csapat gerince, a kézilabda pedig olyan sportág, amelynek a jó védelem az alapja.


Az edzőpartnerét elnézve....Dányi Berni nem babonás!

Közzétette: Mosonmagyaróvári Kézilabda Club – 2020. április 23., csütörtök