-
Mesternégyes, avagy a magyar klubcsapatok Európa Liga hódításai.
Teljesült az álom: a selejtezőt játszó csapataink 100%-a a csoportkörben szerepelhet a női kézilabda Európa Liga 2022-23-as kiírásában. Vegyük sorra a csapatokat, és nézzük meg miért ennyire örömteli ez a sikersorozat.
Vác:
A Váci NKSE csapatát nyártól Herbert Gábor irányítja Ottó Katalin helyett, és a játékosállomány is jelentősen átalakult. Őszintén megvallva nem is gondolom, hogy mindez a tavalyi harmatgyenge EL-szereplés után olyan óriási nagy probléma. Olyan húzóemberek távoztak, mint Kácsor Gréta vagy Hámori Konszuéla, de cserébe érkezett például Marincsák Nikolett, illetve a szezon végéig egész biztosan a csapatot erősíti Kuczora Csenge is. Bevallom, nekem korábban is voltak problémáim a Váccal, több dolog sem volt szimpatikus a klub környékén. Egyfelől Németh András 15-20 éves nosztalgia-vezetése, illetve az a szemlélete, hogy a csapata legjobbjait feltétlen a Fradiba akarná továbbadni, ezzel szinte egy csibekeltetővé degradálva az amúgy NB1-es élklub Vácot. Másfelől az a - ha lehet hinni a pletykáknak, legalább részben szándékos - elkeserítő teljesítmény, amit évről évre az Európa Ligában mutatnak, mivel a klub anyagilag nem annyira erős mint mondjuk a Fradi vagy a Győr (mindenki meglepődött...) és a nemzetközi kupa normális logisztikáját nem tudják (tudták?) megengedni maguknak. Ezzel elsősorban az a problémám, hogy így semmi értelme a nemzetközi szereplésnek. A hazai találkozókon még odatették magukat, persze (bár abból is csak egy győzelem jött össze), de idegenben kivétel nélkül kikaptak, ráadásul rendszerint sok góllal (a Viborgtól bakker 21-gyel!). Ezt az eredménysort én személy szerint nem látom építő jellegű nemzetközi tapasztalatnak, akkor viszont - mivel amúgy eredménye sem volt - semmi értelme az egésznek. Ezért is vagyok rendkívül kíváncsi, hogy a - félamatőr - Brühl elleni két (mindkétszer hazai) magabiztos győzelem során mutatott jó játékot, és ami még fontosabb, jó védekezést, mennyire tudják majd fenntartani ha mondjuk a Nantes vagy a Nykøbing lesz az ellenfél. Én mindenesetre nagyon szurkolok nekik, sokkal jobb lenne egy sikeres - vagy legalábbis nem betliző - Vácot látni az EL-ben.
Siófok:
A Siófokkal sem volt a múltban teljesen zökkenőmentes a kapcsolatom, ugyanis nehezen tudtam szimpatikusnak érezni a magyarokat csak nyomokban tartalmazó, EL-győztes csapatot. Azonban én is változtam azóta, és ami még fontosabb, a Siófok is változott, és ma már Kiss Nikoletta vagy Debreczeni-Klivinyi Kinga személyében komoly magyar húzóemberei vannak a csapatnak, míg Kajdon Blanka vagy Lapos Laura által a jövő magyar kézilabdájához is hozzájárulnak, hogy Herczeg Liliről vagy Csapó Kincsőről ne is beszéljünk. Nem könnyű szezonon vannak túl, Danyi Gábor lehetetlen sikertelenségi szériáját követően leigazolták a Krim Ljubljanától kirúgott/távozott Uros Bregart, de még neki is éppen csak sikerült az EL-induló helyek közé vezetnie a csapatot. Idén viszont már ő készíthette fel nyáron is a csapatot, és ennek az eredménye is megvan, hiszen itthon fölényes 9 gólos győzelmet arattak a Magura Cisnadie csapata ellen, majd idegenben egy taktikus döntetlennel bekocogtak a csoportkörbe. És hogy miért is örülünk ennek nagyon? Mert a Nagydisznód egy román élcsapat amely tavaly szinte esélyt sem hagyott a Debrecennek az EL-selejtezőben, és most a Siófok mégis könnyedén vette az akadályt. Ami még szívderítőbb, az pedig az, hogy a két meccsen Debreczeni-Klivinyi Kinga összesen 10, míg Kiss Nikoletta 11 gólt dobott, Kajdon Blanka pedig további 3 góllal járult hozzá a sikerhez. Ez pedig mind sikeres nemzetközi szereplést jelent, ami drámai fontosságú a magyar kézilabdasport számára.
Mosonmagyaróvár:
Harmadiknak hagytam a személyes kedvencemet, az MKC-t, amely a 2018-19-es szezonban feljutott az NB1-be, a 19-20-as szezonban a középmezőnyben végzett, majd a 20-21-es szezonban harmadik helyezett lett. Ezt a szintű szakmai fejlődést ráadásul alig-alig feltűnő légiósokkal érték el, és az idei idényre eljutott oda a csapat, hogy az egyetlen játékos, aki nem biztos hogy érti a magyar időkéréseket, az Ines Ivancok, mindenki más - még a "légiós" Kovács Patrícia vagy Lancz Barbora is - funkcionálisan magyarnak tekinthető. Amit náluk kétségkívül ki kell emelni, az Gyurka János edzői teljesítménye. Én ilyen koherens, szabatos, lényegre törő időkéréseket nem szoktam hallani, Gyurka Jánosnak pedig ez a "tanáruras" kiállása végtelenül megnyerő. De most komolyan, ki hallott már edzőt úgy kezdeni időkérést, hogy "Elsősorban tehát a védekezés"? Ráadásul az ő párharcuk volt messze a legszorosabb, mindössze egy góllal nyerték az összesítést, vagyis itt volt a legnagyobb a nyomás, itt volt szükség a legnagyobb koncentrációra. És ami ráadásul még fontosabb, a második meccsen a magyar válogatottban mellőzött Tóth Eszter 7, a beállóposzton kissé leírt Pásztor Noémi 5, a Fradiból a mellőzöttség okán eligazolt Tóth Nikolett 3 gólt lőtt, a magyar jobbátlövőposzt jövőjének (Ferenczy Diánát leszámítva) tartott Albek Anna pedig jól játszott, az első meccsen 2, a másodikon 1 gólt szerzett. Róla egyébként is azt tartom, hogy ha Magyarországon akar fejlődni, akkor most van a lehető legjobb helyen. És hogy kontextusba is helyezzük ezt a sikert, a Gloria Buzau az ősszel megverte a Győrt megverő Rapid Bukarestet, és a szintén EL-csoportkörös Valceát is, és jelen pillanatban vezeti a román bajnokságot. Egyszóval a tavalyi COVID-szabdalt, felemás EL-szereplés után a Móvár letette a névjegyét az európai porondon.
Debrecen:
A DVSC-Schaeffler csapatának nem kellett selejtezőt játszania, de azért ebbe a posztba őket is beleveszem. Különösen mivel messze nem egyértelmű mennyire fogják utólag kiérdemelni az alanyi indulást, hiszen a csapat az utóbbi években nem teljesített olyan fényesen az EL-ben. Emellett a zömében Debrecen-játékosokra építő magyar válogatott Debrecen-játékosai is kissé harmatos teljesítményt nyújtottak az EB-n, valamint az NB1-ben is sikerült kikapniuk a stabil középcsapattá avanzsáló Budaörstől. Ez felvet egy-két kérdést a DVSC tényleges erejével kapcsolatban, viszont az egészen biztos, hogy januártól fokozatosan megkapjuk a válaszainkat is.
Azt hiszem, ki lehet jelenteni, hogy a pudingpróba lényegében a Siófok, a Vác és a Debrecen számára még hátra van, de a Mosonmagyaróvár sem dőlhet hátra a babérjain ha felül akarja múlni a tavalyi EL-szereplését. Én mindenképpen szurkolni fogok mind a négy csapatnak, különösen a magyar játékosoknak, és remélem, hogy minél többen a csoportkörből való továbbjutást is sikeresen megugorják, és nem a Balatonfüred vagy a KisVeszprém szerepléséhez hasonlatos eredményeket fogunk látni.
