SZABÁLYVÁLTOZÁSOK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.09.05.
Néhány olyan szabály módosításra szeretnénk felhívni a szurkolóink figyelmét, amelyeket a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) júliusban vezetett be és így azóta, Magyarországon is érvényesek. A bajnokság során találkozhatunk majd ezekkel és ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy a nézők, a szurkolók is tisztában legyenek ezekkel az újdonságokkal, módosításokkal.
Ezeket a szabályváltozásokat elsősorban az jellemzi, hogy a bíróknak hagyni kell minél szabadabban és gördülékenyen folyni a játékot. Olyan ítéletekre kell törekedniük, amelyek megakadályozzák a brutalitást, és a szabálytalan gólok számának növekedését.

- Júliustól így módosult, szigorodott a háromméteres szabály alkalmazása a mérkőzés utolsó fél percén belül. Büntetővel és kiállítással kell sújtani azt a játékost, aki ebben az időszakban három méteren belül aktív magatartással akadályozza az ellenfél szabaddobását, a labda játékba hozását.
- A sérült játékos ápolásához eddig két személyt engedhettek a pályára a bírók, viszont ez a szám mostantól, sérültenként kettőre változott.
- Passzív játéknál a bírók hat passz után elveszik a labdát a támadóktól. A blokkolás is labdaátadásnak számít, ha a labda visszakerül a támadó csapathoz, ilyenkor nem szakad meg a számolás. Ha a hatodik dobás után blokkolják a labdát, a támadó csapat még egy kísérletet kap.
- A kapuelőtéren kívül mezőnyjátékossal ütköző kapusnak csak akkor adható piros lap, ha az ütközés frontális és veszélyezteti az ellenfél egészségét. Nincs kizárás, ha a kapus ugyanabba az irányba fut (például a cserepadról jön be) vagy nem veszélyezteti az ellenfél egészségét.
- Üres kapus esetben (ha a kapus a hétméteres vonalon áll, már üres előtérről beszélünk) büntetőt kell ítélni, ha a lövési kísérletet az üres kapura, illetve a labda játékba hozását szabálytalanul akadályozzák, azaz három méteren belül blokkolják. Fontos, hogy a lövő játékos birtokolja a labdát, és tisztán kísérelje meg a dobást közvetlenül az üres kapura.
- A gólt követő kezdődobás után a bírók visszavonhatják a gólt, amíg a gólt szerző csapat nem birtokolja újra a labdát - erre azonban csak akkor van lehetőségük, ha videós visszajátszást kérnek (pl. Európa- vagy világbajnokságokon). Amennyiben videós visszajátszás nincs, a korábbi szabályoknak megfelelően a gól csak a gólt követő kezdődobásig érvényteleníthető.

Ezeknek a módosításoknak a bevezetése a szakemberek szerint is kisebb zökkenőkkel járhat egy ideig, mind a nemzetközi, mind a hazai mérkőzéseken Ezekhez a szabályváltozásokhoz a játékvezetőknek, a játékosoknak és az edzőknek egyaránt hozzá kell tehát szokniuk.
Következő mérkőzés:
Vasas SC - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.12.21., 18:45 óra.
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok



Videók
összes videó