- Az Alba Fehérvár KC fiatal, dinamikus csapat, amely megbízhatóan is teljesít a bajnokságban - nyilatkozta a pénteki mérkőzés előtt Gyurka János a z MKC vezetőedzője. - A nyáron jól erősítettek, a sérültjeik is felépültek, a keretük pedig jól érzékelhetően kezd összeérni. Nehéz mérkőzésre készülünk tehát, arra számítunk, hogy a székesfehérváriak is kettőzött erővel fognak ellenünk küzdeni. Azt is tudjuk - meg is tapasztaltuk -, hogy az idegenbeli mérkőzésekben mindig benne van a meglepetés, a váratlan eredmény. Teljes koncentrációval, maximális odafigyeléssel készültünk fel a pénteki találkozóra, semmi sem terelte el figyelmünket. Szeretnénk tovább erősíteni a játékstílusunkat, csökkenti a teljesítményünkben még megjelenő hullámzást, mert a bajnoki szünet előtt stabilizálni akarjuk a helyünket a tabellán. Reméljük, hogy a szurkolóink most is elkísérnek bennünket a KÖFÉM Sportcsarnokba és a buzdításukkal segítenek ebben.
A csapatot nem is akartuk zavarni a felkészülésben, a vezetőedzőtől azonban kérünk néhány mondatot a hét eleji Európa-Liga sorsolásról.
- Szerencsésnek nem mondhatjuk magunkat, hiszen egyrészt még nincs konkrét ellenfelünk, másrészt a román vagy a spanyol csapat erős együttes. Romániában és Spanyolországban is népszerű, magas színvonalú a női kézilabdázás, képzett játékosok alkotják a csapatokat. Az SCM Gloria Buzau ráadásul veretlen a román bajnokságban, nyolc külföldi játékos van a keretében, így a hírek szerint két szinte teljesen egyenértékű sorral tudja lejátszani a mérkőzéseit. Malagában két brazil és két argentin légiós is kézilabdázik és azt sem szabad elfelejteni, hogy a pályán ők jutottak tovább az előző selejtező körben. Annak is jobban örültünk volna, ha idegenben kezdünk, tehát hazai környezetben került volna sor a továbbjutást eldöntő mérkőzésre. De nem tehetünk mást, megvárjuk az EHF remélhetőleg gyors döntését és utána elkezdjük a felkészülést a selejtezőkre. A sorsolást tudomásul kell vennünk, hiszen azt is látjuk, hogy ebben a selejtező körben több esélyes csapat el fog búcsúzni a sorozattól. Ez a nemzetközi szint nagyon sokat vár tőlünk, meg fogja mutatni, hogy mire elég a játékunk, hol van a helyünk. Viszont amennyiben sikerül jól teljesítenünk, bejutnunk a csoportkörbe, az nagyon meg fog erősíteni, fel fog vértezni minket.
A székesfehérvári és a mosonmagyaróvári csapat a tavalyi bajnokság utolsó fordulójában játszott utoljára egymással bajnoki találkozón, amikor a hazai győzelem, a nemzetközi kupaszereplést érő ötödik helyezést jelentette a Motherson-Mosonmagyaróvár együttesének. A nyári felkészülés során, Székesfehérváron találkoztak ismét és ekkor az MKC hat góllal bizonyult jobbnak.
Motherson-Mosonmagyaróvár - Alba Fehérvár KC 29 - 28 (16 - 15)
NB I. bajnoki mérkőzés 26. forduló - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 900 néző
2022 május 20. péntek 18.00 óra
Alba Fehérvár KC - Motherson-Mosonmagyaróvár 26 - 32 (12 - 13)
Felkészülési mérkőzés - Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok, 150 néző
2022 augusztus 12. péntek 16.00 óra
Ezeket megelőzően azonban székesfehérvári sikerek születtek, hiszen az Alba Fehérvár KC 2021 április elején, Mosonmagyaróváron tudott győzni 28 - 25 arányban. A tavaly augusztusi felkészülési találkozón is nyerni tudtak 39 - 31-re az UFM Arénában. 2022 januárjában, a két csapat székesfehérvári bajnoki mérkőzésen pedig 30 - 27-es Alba FKC siker született.
Nem véletlen tehát, hogy nagyon komoly találkozóra számít Gyurka János, aki kiemelte, hogy a székesfehérváriak jó formában is vannak. Az eddig lejátszott négy bajnoki találkozójukon öt pontot tudtak szerezni, idegenben győztek Békéscsabán és az MTK Budapest otthonában, hazai pályán pedig döntetlenre végeztek a Dunaújvárossal. Vereséget csak a nyitófordulóban, a Debrecen otthonában szenvedtek. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a csapat meg tudta oldani olyan meghatározó kézilabdázók pótlását, mint a játékot abbahagyó Triscsuk Krisztina, a szüneteltető Szarka Adrienn és a Debrecenbe igazoló Töpfner Alexandra.
Az Alba Fehérvár KC 2022/2023-es játékos kerete:
Kapusok: Kubina Molli (szerb-magyar), Tea Pijevic (horvát), Tóth Nikolett
Szélsők: Bojtos Bea, Szemes Szonja, Takó Viktória, Bruna Zrnic (horvát)
Irányítók: Mana Ohyama (japán), Tamara Smbatian (ukrán)
Beállók: Dubán Nikolett, Katarina Stosic (szerb), Varga Emőke
Átlövők: Afentaler Sára, Besszer Borbála, Boldizsár Bianka, Gerháth Kincső, Sulyok Réka, Tolnai Laura, Utasi Linda
Vezetőedző: Józsa Krisztián