SZENT ISTVÁN NAPOK – MKC LÁNYOKKAL

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.08.19.
A Motherson-Mosonmagyaróvár kézilabda csapatának játékosai is ott lesznek Augusztus 20. – án a Szent István napok ünnepi rendezvényén. Magyarország egyik legnagyobb állami ünnepét, az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékét négy napos programmal ünneplik Mosonmagyaróváron. Az MKC játékosaival, hagyományosan a Fesztivál utcában találkozhatnak majd, ahol ők is segédkeznek a szigetközi óriás halászlé főzésnél. A kézilabdázók dél és egy óra között lesznek ott a hatalmas bográcsnál, amelyből a tervek szerint 1500 adag kerül majd az ebédlő asztalokra. A halászlét jelképes összegért lehet megvásárolni és a bevételt jótékony célra fordítják a szervezők.

Augusztus 20. – án egész napos program várja az érdeklődőket, amelyek már reggel kilenc órakor elkezdődnek. A napot pedig este kilenc órakor az István a király koncert, és utána egy látványos tűzijáték zárja majd.
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó