SZERDÁN A SIÓFOK KÖVETKEZIK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.02.02.
Komoly ellenfelet fogad szerdán 18.00 órakor a Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapata, hiszen a nemzetközi mezőnyben és a hazai bajnokságban is klubtörténelmi sikereket elérő Siófokot látja majd vendégül. A szurkolóink pedig ismét az internet segítségével követhetik majd nyomon a mérkőzést, amelyről most is lesz online közvetítés.

Igaz, hogy tavaly ősszel meglehetősen viharos időszakot éltek meg a Balaton-partiak, hiszen edzőváltás történt és több sztárjátékos is távozott. Vártalanok voltak a Debrecen és az MTK Budapest elleni idegenbeli bajnoki vereségek, amelyek után távozott Nerea Pena, Laura van der Heijden, Danick Snelder és Dinah Eckerle, valamint a norvég Bent Dahl helyett, Zdravko Zovko vette át a csapat irányítását. 


A tapasztalt szakember személyében egy olyan edző érkezett Győrből, aki jól ismeri a magyar mezőnyt. A hatvanöt éves horvát edző pedig rendezni is tudta a sorokat, mert az érkezésével a csapat visszatért a győztes útra. A bajnokságban öt mérkőzést hibátlanul teljesítettek, és az EHF csoportkörben is veretlenek eddig, megelőzve a román HC Dunerea Braila, az orosz Kuban Krasnodar és a francia Fleury Loiret Handball gárdáit. A formájuk is kiváló, hiszen január végén bravúros hajrával fordítottak Romániában, a székesfehérvári bajnoki találkozón pedig 45 gólt dobtak. 
A játékos keretüket elolvasva igaz ezek az eredmények nem számítanak meglepetésnek, mert a változások ellenére is maradt egy nagyon erős, válogatott kézilabdázókból álló mag a siófoki csapatban. 

Kapusok: Csapó Kincső, Mistina Fanni, Szikora Melinda 
Szélsők: Camille Aoustin (francia), Simone Böhme (dán), Hársfalvi Júlia, Such Nelli 
Irányítók: Juhász Fanni, Gnonsiane Niombla (francia), Tóth Gabriella 
Beállók: Katarina Jezic (horvát), Kocsis Szilvia 
Átlövők: Tamara Horacek (francia), Kiss Nikolett, Andrea Kobetic (horvát), Lapos Laura, Mazák-Németh Csilla, Tomori Zsuzsanna  

ALBA Fehérvár KC - SIÓFOK KC 30 - 45 (17 - 23)  
Siófok: Szikora - Böhme 3, Niombla 1, Tomori, Jezic 7, Horacek 5, Hársfalvi 7. Csere: Csapó K., Mistina F. (kapus), Tóth G. 6 (3), Mazák-Németh Cs. 1, Kiss N. 9 (1), Lapos, Such 5, Juhász F. 1. 
Edző: Zdravko Zovko 

A két klub csapat egymás elleni mérlege a siófoki csapat szempontjából kedvező, hiszen 9 mérkőzésből, 8 győzelem, 1 döntetlen és 0 vereség a mérlegük. Legutóbb januárban bajnoki mérkőzésen találkozott egymással a két csapat, amikor nagyon magabiztos 38 - 26 arányú siófoki győzelem született. A nyári felkészülés során azonban kétszer is megmérkőzött egymással a két gárda és ezeken a találkozókon már jóval szorosabb eredmények születtek.  

Siófok KC - Motherson-Mosonmagyaróvár  32 - 21 (15 - 9)  
2020 augusztus 05. szerda 16.00 óra - Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok. zárt kapus edzőmérkőzés 
Siófok: Szikora - Such 3, Van der Heijden 3, Pena 4 (2), Jezic 2, Kobetic 2, Böhme 3. Csere: Eckerle (kapus), Niombla, Snelder 2, Kiss N. 2, Tóth G. 2, Horacek 1, Hársfalvi 5, Aoustin 3. 
Edző: Bent Dahl  
Mosonmagyaróvár: Szemerey - Katona, Kovács P. 1, Tóth E. 5 (2), Horváth B. 3, Szarková 2, Hajtai 4. Csere: Herczeg, Fritz (kapusok), Lancz 5, Gyimesi, Kellermann, Stranigg Zs. 1, Domokos, Holesová.  
Edző: Gyurka János  

Motherson-Mosonmagyaróvár - Siófok KC  29 - 32 (15 - 15)  
2020 augusztus 25. kedd 15.30 óra - Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 400 néző
Mosonmagyaróvár: Szemerey - Katona 3, Kovács P. 10 (6), Tóth E. 6, Horváth B., Szarková 4, Hajtai 4. Csere: Herczeg (kapus), Gyimesi, Lancz 2, Sirián, Domokos, Holesová, Hudák.  
Edző: Gyurka János  
Siófok: Szikora - Böhme 2, Jezic 5, Tomori 3, Horacek 2, Pena 6 (2), Aoustin 1. Csere: Eckerle (kapus), Niombla 1, Snelder 2, Tóth G. 2 (1), Such 4, Hársfalvi 4.  
Edző: Bent Dahl


Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó