SZERVEZÉS ALATT

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2020.08.17.
A sajnálatos világjárvány alaposan felborította a kézilabdázás menetrendjét, így a honlapunk sem tud még valóban aktuális kérdésekre válaszolni. Tudjuk, hogy bérlet árusításról, a bajnoki mérkőzéseink időpontjairól kellene már tájékoztatni a szurkolókat. A Magyar Kézilabda Szövetség és a Liga azonban ezen a héten egyezteti a menetrendet az érintett klubokkal.

Az biztos, hogy átszervezésre kerül az élvonalbeli bajnokság, olyan biztonságos lebonyolítási formát felállítva, amelyben be lehet majd fejezni a sorozatot. Természetesen, azonnal értesítjük a mosonmagyaróvári szurkolókat a hivatalos döntésekről, de addig a türelmüket, megértésüket kérjük. Erre van szükség a felkészülési találkozók megtekintését illetően is, amelyek esetében a Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club az ötszáz fős jelenlétet határozta meg. Így lesz ez a Siófok elleni, augusztus 25.-én lejátszásra kerülő edzőmérkőzésen is az UFM Arénában. A leggyorsabb szurkolók már el is vitték a jegyeket a Szellőrózsa ABC-ből, így jelezni szeretnénk, hogy több személy beengedésre nincs lehetőségünk. A terveink szerint azonban, a hátralévő gyakorló találkozók mindegyikéről lesz majd online közvetítés az interneten.


augusztus 18. kedd 17.00 óra Győri Audi ETO KC - MKC (zárt kapus - ETO online közvetítés) 
augusztus 25. kedd 15.30 óra MKC - Siófok (ötszáz néző előtt - MKC online közvetítés) 
augusztus 28. péntek 16.00 óra Vasas SC - MKC (NEKA torna - Balatonboglár) 
augusztus 29. szombat NEKA torna döntő vagy helyosztó (a tornáról információ később)



Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó