SZERZŐDÉST HOSSZABBÍTOTTAK

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2022.02.27.
A Motherson-Mosonmagyaróvár két nyugodtan mondhatjuk, hogy alapjátékosa hosszabbított szerződést pénteken az MTK Budapest elleni bajnoki találkozó előtt. Az osztrák válogatott irányító-átlövő Kovács Patrícia egy évvel, a balszélső Stranigg Zsófia pedig két esztendővel toldotta meg a jelenlegi szerződését.

- A világbajnokság után több országból is kerestek, voltak tehát ajánlataim, de alapos átgondolás után az MKC-val történő szerződéshosszabbítás mellett döntöttem - nyilatkozta Kovács Patrícia. - Így három évre nő tehát a szerepvállalásom Mosonmagyaróváron, ahol sok szép sikert értünk el már eddig is. Megtisztelő a számomra, hogy ezeknek a részese lehettem, de úgy érzem, hogy még tartogat a számomra is kihívásokat az idei és a következő esztendő. Az a célom, hogy még többen ismerjék meg az MKC csapatát, a klubot, amihez nekünk folyamatosan a nemzetközi mezőnyben kell szerepelnünk.  


- Örülök a plusz két éves szerződésnek, mert nagyon jól érzem magam Mosonmagyaróváron - folytatta a beszélgetést Stranigg Zsófia. - Kiválóan felkészült a szakmai stábunk, változatosak az edzések, remek feltételek vannak a munkához és a lányokat is nagyon szeretem. Sajnálom is, hogy most nem tudok nekik segíteni, de öt hete engem is elkapott a vírus, ami akkor nem tűnt súlyosnak. Viszont nálam egy kis szívizomgyulladást is okozott, ezért még csak hatvan-hetven százalékkal tudok edzeni. Remélem azonban, hogy hamar vissza tudok térni és a részese tudok lenni egy a tavalyihoz hasonló, eredményes bajnoki hajrának. 

- Két igazán fontos kézilabdázó marad nálunk és ez öröm, elismerés a klub számára - tette hozzá Guntram Thurnher az MKC elnöke. - Kovács Patrícia játék intelligenciája és tapasztalata nagyon sokat ér nekünk, a fiatal Stranigg Zsófia pedig töretlenül fejlődik a csapatunkban. A tavalyi évvel ellentétben így gyakorlatilag együtt marad a csapatunk és nagyon bízunk abban, hogy ennek a „kemény magnak” a folytonossága az eredményekben is megmutatkozik majd. Természetesen fejleszteni is szeretnénk a csapatunkat, szükségesnek érezzük az új impulzusokat, az új játékosokat, hogy stabilizáljuk a helyünket a hazai és a nemzetközi mezőnyben. 

- A csapat váza együtt marad tehát, de természetesen új játékosok szerződtetésén is dolgozik a klub - összegzett Dr. Hoffmann László az MKC szakmai igazgatója. - Március végéig közölni is fogjuk a szurkolókkal a jövő évi keretünket, amely egy kivételtől eltekintve már készen is van. Egy igazán jó csapat felépítése több évbe telik, így mi is még csak az első fázison vagyunk túl. Most következik majd a támadó és a védekező játékunkból hiányzó kézilabdázók megszerzése és beépítése a csapatunkba. A meglévő eredményeink, a nemzetközi kupaszereplés miatt könnyebb ma már tárgyalnunk a játékosokkal. Viszont azt a középutat így is nehéz megtalálni, ami a számunkra szakmailag is megfelelő és az anyagi lehetőségeinket sem haladja meg.

Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó