Szombaton ismét idegenbeli mérkőzés vár a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapatára, amikor a székesfehérvári Alba FKC ellen játszik majd bajnoki mérkőzést.
Egy erős középcsapat lesz tehát az ellenfelünk a hatodik fordulóban, amely a tavalyi bajnokságot a nyolcadik helyen zárta. A 2018 / 2019 – es idény eddig lejátszott öt találkozóján öt pontot gyűjtöttek és így jelenleg a hetedikek az élvonalban.
1. forduló Győri Audi ETO KC – Alba FKC 38 – 26
2. forduló Alba FKC – Kisvárda Master Good SE 23 – 23
3. forduló FTC-Rail Cargo Hungaria – Alba FKC 30 – 19
4. forduló Alba FKC – Eszterházy KESC 32 – 15
5. forduló MTK Budapest – Alba FKC 26 – 27
Forrás: Horváth Gyula/Alba Fehérvár facebook
Az Alba FKC csapatában a négy külföldi légiós – a francia Claudine Mendy, a brazil Alexandra Priscilla do Nascimento, az orosz Olga Gorshenina és Yana Zhilinskaite – valamint Temes Bernadett képviseli a rutint. Közéjük kell sorolni az Alba FKC jelenlegi egytelen magyar válogatott játékosát Pelczéder Orsolyát is, aki igaz életkorban fiatal balszélső, de az elmúlt időszakban rengeteg mérkőzést játszott. Mellettük azonban most rendre „junior” játékosok szerepelnek, hiszen a csapat átlagéletkora 23.9 év, sőt a légiósaink nélkül mindössze 22 esztendő. A szakmai stáb számít tehát a rendkívül tehetséges saját nevelésű játékosaira, 18 éves Hudra Enikő, Utasi Linda, Vajk Eszter, a 19 éves Piller Kármen, Tornóczky Sára és a 20 éves Rózsás Josephine valamint Boldizsár Bianka játékára.
A legtöbb élvonalbeli csapathoz képest az Alba FKC játékos kerete sem sokat változott a nyáron.
Négy játékos, a szerb válogatott Jelena Lavko, a macedón Elena Gjorgjijevska, valamint a magyar nemzeti együttesben korábban sokszor bizonyító kapus, Herr Orsolya és a beállós Mayer Szabina távozott. A helyükre pedig mindössze három kézilabdázó érkezett, a 23 éves kapus Györkös Rebeka és a 27 esztendős szélső Szarka Adrienn Békéscsabáról és a 20 esztendős beálló Sztankovics Réka, a Pénzügyőr SE gárdájából.
Forrás: Horváth Gyula/Alba Fehérvár facebook
Az Alba FKC 2018 / 2019 – es játékos kerete és mezszámai:
Kapusok:
1. Vajk Eszter, 21. Mistina Kitty, 88. Györkös Rebeka
Mezőnyjátékosok:
3. Majer Krisztina, 4. Yana Zhilinskhaite, 8. Caludine Mendy, 9. Olga Ghorshenina, 11. Hudra Enikő, 13. Pelczéder Orsolya, 14. Utasi Linda, 17. Tornóczky Sára, 23. Boldizsár Bianka, 33. Do Nascimento Alexandra Priscilla, 44. Sztankovics Réka, 73. Piller Kármen,
86. Temes Bernadett, 91. Szarka Adrienn, 98. Rózsás Josephine
Deli Rita vezetőedző 2016 februárja óta irányítja a székesfehérvári csapatot és mivel azt megelőzően, utánpótlás szakágvezetőként dolgozott, jól ismeri az Alba FKC játékosait. Az egykor játékosként olimpiai ezüstérmes átlövő, az FTC csapatával magyar, a Hypo gárdájával osztrák bajnokságot nyert és a Dunaferr – el EHF kupa győzelmet szerzett. A segítője pedig a szintén több mint százszoros válogatott Sugár Tímea, aki kapusedzőként dolgozik és nemrég egy szakkönyvet is írt, amely a kapusok az átlövések védéseire irányuló technikákat mutatja be.
A Deli Rita – Sugár Tímea edzőpáros a bajnokság előtt kijelentette, hogy nagyon nehéz idényre számítanak, amelyben a csapatépítés a legfontosabb feladat. A tavalyi nyolcadik helynél előrébb szeretnének végezni, hogy azután a következő években ismét megcélozhassák az élmezőnyt, a nemzetközi kupaszereplést érő helyek egyikét.
Forrás: Horváth Gyula/Alba Fehérvár facebook
Az elmúlt fordulóban bravúros győzelmet szerzett az Alba FKC, hiszen egy időntúli hétméteres értékesítésével győzte le idegenben az MTK Budapest csapatát. A brazil válogatott szélső Nacimento a zárás előtt tíz másodperccel egyenlített ezen a találkozón. Majd az MTK edzője, Golovin lehozta kapusát, azonban a támadás során elhagyták a labdát, A székesfehérvári kapust Györköst azonban az MTK játékosok nem engedték indítani. Így piros lap és időntúli, fehérvári hétméteres következett, amelyet Nascimento értékesített.
MTK Budapest-Alba FKC 26-27 (10-18)
Elektromos Sportcsarnok, 500 néző
Alba Fehérvár KC: Györkös – Pelczéder 4, Gorshenina 1, Mendy 7, Zhilinskaite 4, Boldizsár, Nascimento 10, csere: Mistina (kapus), Rózsás, Májer, Temes, Szarka 1. Vezetőedző: Deli Rita
Ezen a bajnoki találkozón is látszott, hogy az átlövő, amúgy több poszton, irányítóként és végszükség esetén beállósként is szerepeltethető, francia Claudine Mendy, a brazil jobbszélső, Alexandra Do Nascimento a csapat kulcs játékosai. Az elmúlt öt fordulóban, Nascimento 29 gólt szerzett, Mendy pedig 26 alkalommal volt eredményes. Ezért ezt a két, a nemzetközi mezőnyben is jegyzett kézilabdázót, érdemes egy kicsit külön is bemutatni a szurkolóknak.
Forrás: Horváth Gyula/Alba Fehérvár facebook
A francia válogatottba három év szünet után visszatérő, bal átlövő Mendy, a gallok által megnyert tavalyi világbajnokságra nem utazott el. Claudine Mendy a Párizstól 60 km-re fekvő Mantes-la-Jolie városában látta meg a napvilágot. Első profi szerződését a Le Havre együttesével kötötte, majd a Metznél töltött két esztendőt. Komoly váltásra szánta el magát, a montenegrói Buducnost Podgorica következett, aztán visszatért hazájába, az Issy Paris, a Metz Handball és a HBC Nimes csapatában szerepelt, ezután elfogadta a fehérváriak ajánlatát. Ez tehát már a harmadik idénye a magyar bajnokságban a kétszeres VB ezüstérmes játékosnak.
A jobb szélső posztján szereplő Nascimento, Brazíliában kezdett kézilabdázni, de 2003 óta Európában játszik. Az osztrák Hypo Niederösterreich csapatában 11 évet töltött, ezalatt minden alkalommal megnyerte csapatával a bajnokságot és a kupát, 2008-ban Bajnokok ligája döntőt játszott, 2013-ban pedig megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját. 2014-től két szezont a román HCM Baia Mare csapatánál töltött. A Bajnokok ligájában 2003 - 2016 között minden évben pályára lépett és összesen 664 gólt szerzett. 2016-ban szerződött Magyarországra, először a Váci NKSE csapatában töltött egy szezont és 2017 őszétől az Alba Fehérvár KC játékosa.
A válogatottal négy olimpián vett részt (2004, 2008, 2012, 2016), a londoni olimpián beválasztották az All-Star csapatba. A 2011-es Brazíliában rendezett világbajnokságon 57 találattal gólkirály lett és tagja volt a két évvel később világbajnoki címet szerző brazil csapatnak.
Forrás: Horváth Gyula/Alba Fehérvár facebook