A másodosztályú női kézilabda bajnokság keleti csoportjának győztese, az Eszterházy KESC lesz az ellenfelünk, szombaton 18.00 órakor Egerben. A 2018 / 2019 – es élvonalbeli bajnokság, másik újonc gárdájának otthonába látogatunk tehát az NB I harmadik fordulójában. Egy igazi alsóházi rangadó következik a két csapat számára, hiszen az MKC és az egri csapat is, az első bajnoki pontjait akarja megszerezni a hétvégén.
Az Eszterházy Károly Egyetem Diák és Szabadidősport Club csapata, hat év után, a története során második alkalommal nyerte meg az NB I/B keleti csoportját. Egész évben egyenletes teljesítményt nyújtottak, sőt 2018 márciusától veretlenek is tudtak maradni. Egerben így most nagyon büszkék arra, hogy egyetlen vidéki városként, női és férfi élvonalbeli csapatuk is van a bajnoki idényben. Az Eszterházy KESC vezetői azt is kiemelik, hogy ők az egyetlen, egyetemi csapat a női kézilabda NB I - ben, és ez már önmagában komoly siker a számukra.
A fiatal csapat vezetőedzője, Debre Viktor viszont az élvonalbeli csapatok szakvezetői közül a legtapasztaltabb. Tavaly nyáron érkezett Egerbe és azonnal bajnoki címet szerzett az Eszterházy KESC lányaival. Az év közben, két évvel meg is hosszabbította a szerződést, pedig az 1958 - as születésű szakember, tulajdonképpen első alkalommal dolgozik a női szakágban. A Veszprémi Építők és a Tatabányai Bányász egykori kiváló játékosa, 57 - szeres magyar válogatott volt, és az 1986 - ban VB ezüstérmes csapatnak is meghatározó játékosaként emlékezhetünk rá. Később a spanyolországi Arratéban kézilabdázott, majd a csapat edzője is volt és így összesen 19 évig élt Spanyolországban. A hazatérése után a Tatabánya és a Gyöngyös férfi csapatait irányította és a spanyol Xavier Sabate szövetségi kapitány munkáját segítette, a magyar férfi kézilabda válogatottnál. Az Egerben most utánpótlás szakmai igazgatóként is dolgozó Debre Viktor, a nyáron alaposan megerősítette az egyetemi csapat játékos keretét, és így egyre érettebb kézilabdát játszik az Eszterházy KESC csapata.
Forrás: Hegedüs Gábor
Az Eszterházy KESC 2018 / 2019 - es játékos kerete és mezszámai, valamint nagy betűkkel kiemelve, a nyáron érkezett kézilabdázókat.
Kapusok:
29. Győrffy Alexandra, 1. Leiner Bernadett, 16. TÓTH ALEXANDRA (Siófok)
Jobb szélsők:
6. BERNÁT DORINA (Érd), 14. KUTI BETTINA (MTK Budapest), 72. Sepsi Réka
Jobb átlövők:
42. BRETTNER ZSÓFIA (Budaörs), 55. Csomós Anna Judit, 7. GAYLHOFFER ILDIKÓ (Balmazújváros), 25. Kobela Tamara
Irányítók:
4. Bíró Eszter, 96. BORBÉLY MÁRTA (Balmazújváros), 92. Hanczvikkel Zsanett, 9. Petrovics Gerda
Beállók:
5. JUHÁSZ RENÁTA (Balmazújváros), 26. Sári Barbara
Bal átlövők:
13. Bocsi Szonja, 36. Dohány Vanda, 28. PADOS MÓNIKA (Vasas SC)
Bal szélsők:
24. Buzsáki Nikolett, 11. SALLAI NIKOLETT (MTK Budapest), 45. VÖRÖS SZIMONETTA (NEKA)
Az Eszterházy KESC július 11. - én kezdte el a felkészülést és több edzőmérkőzéssel készült fel az első osztályú bajnokságra. Játszottak a Debrecen, az Érd, a Vasas, a Kispest és két alkalommal a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club csapat ellen is. Július végén, egy góllal győzni tudtak Egerben, az augusztusi mosonmagyaróvári találkozón viszont, kilenc gólos vereséget szenvedtek ellenünk.
Forrás: Hegedüs Gábor
Eszterházy KESC - Mosonmagyaróvári KC 23 - 22 (11 - 8)
2018 július 25. felkészülési mérkőzés - Eger Eszterházy Sportcsarnok
Mosonmagyaróvári KC - Eszterházy KESC 30 - 21 (13 - 12)
2018 augusztus 10. felkészülési mérkőzés - Mosonmagyaróvár UFM Aréna
Ahogy a bevezető részben már leírtuk, a bajnokságot két vereséggel kezdte az egri csapat, de a játékban nem sokkal maradt el az ellenfeleitől. Különösen igaz ez az állítás az első fordulóban lejátszott, Érd elleni hazai mérkőzésükre. A két bajnoki találkozón, a beálló Sári Barbara 17 gólt dobott és ez akkor is nagyon figyelemre méltó teljesítmény ha tudjuk, hogy Sári végzi el az egri csapat hétméteres lövéseit. A beállóként a tavalyi másodosztályú bajnokságban is 198 gólt szerző Sári Barbara, Győrben született és az édesanyja, az egykori válogatott kézilabdázó Kocsis „Böbe" Erzsébet, akit 1995 - ben a világ legjobb női játékosának választották. Sári Barbara a pályafutását a Győri ETO utánpótlásban kezdte, de Dunaújvárosban mutatkozott be az élvonalban 2009 - ben. Később egy évig a svájci első osztályú Winterthur játékosa volt és 2013 nyarán, az akkor élvonalbeli újonc Eger szerződtette. A 2013 - 20134 - es idényben 15 mérkőzésen lépett pályára és 80 gólt dobott, de az Egernek nem sikerült pontot szereznie az élvonalban és így értelemszerűen kiesett. Sári Bernadett, Békéscsabán folytatta a pályafutását, de a tavalyi szezon előtt, visszatért Egerbe és ott ismét a csapat legjobbja volt.
Női Kézilabda NB I - 1. forduló
Eszterházy KESC - Érd 28 - 33 (15 - 16)
Eszterházy KESC: Győrffy - Sallai 3, Bocsi 2, Hanczvikkel, Kobela 1, PADOS 5, SÁRI 12 (6). Cs.: Leiner - Juhász R., Petrovics 2, Brettner, Vörös Sz. 2, Borbély 1.
Edzők: Debre Viktor, Rutka Péter.
Női Kézilabda NB I - 2. forduló
MTK Budapest - Eszterházy KESC 23 - 19 (15 - 11)
Eszterházy KESC: GYŐRFFY - SÁRI 5, Bocsi, Hanczvikkel, Kobela 1, PADOS 7, Sallai 2. Cs.: Tóth A. - Petrovics 2, Borbély, Vörös Sz. 2, Juhász R., Brettner.
Edzők: Debre Viktor, Rutka Péter
Forrás: Hegedüs Gábor