SZOMBATI ELLENFELÜNK – MOYRA-BUDAÖRS HANDBALL

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2019.04.06.
Az idén nyáron a hetedik születésnapját ünneplő budaörsi kézilabda klub, a legjobb szezonját zárta a 2017/2018-as bajnokságban.
Ekkor sikerült a legtöbb, számszerűen 17 pontot gyűjteniük, és a nyolc bajnoki győzelmük is a legjobb mutató, az eddig az élvonalban lejátszott három idényük alatt. Így a tizedik helyen végzett a bajnokságban budaörsi csapat, amely az egyetlen alakulat volt, amelyben nem szerepeltek külföldi játékosok.

Mihály Attila a csapat akkori vezetőedzője, ezért optimistán nyilatkozott a bajnoki rajt előtt, hiszen az alap játékosai közül akkor még csak a csapatkapitány Juhos Kata családalapítási szándéka volt ismert. Az első zavar pedig talán akkor jelentkezett, amikor a csapat válogatott átlövője, Szöllősi-Zácsik Szandra is bejelentette, hogy ő is anyai örömök elé néz.

A bajnokságot már nem is kezdte jól a Moyra-Budaörs Handball csapata, hiszen a nyitó fordulóban kikapott Békéscsabán.  Az Eger és az MTK Budapest ellen szereztek igaz három pontot, de ezután éppen ellenünk kezdtek egy tíz mérkőzésből álló sorozatot, amelyben ezt már egyetlen továbbival sem tudták növelni. Beragadtak tehát a kieső zónában és így jelenleg négy pontos a hátrányuk a Békéscsaba és az MTK Budapest mögött.

10. Eu-Fire Mosonmagyaróvár         19        7          0          12        434 – 515        14 pont
11. MTK Budapest                              21        3          4          14        523 – 594        10 pont
12. Eubility Group-Békéscsaba         20        4          2          14        538 – 674        10 pont
13. Moyra-Budaörs Handball            18        2          2          14        457 – 565          6 pont
14. Eszterházy SC                               19        1          0          18        391 – 582          2 pont

Tavaly novemberben Mihály Attila helyett, a régi – új szakvezető Neukum Tamás vette át a csapat irányítását. A szakembert ugyanis a budaörsi kézilabda klub alapítójaként ismerik, aki az indulást követően másfél évig volt már vezetőedző.

Egy kissé a játékos keret is átalakult, hiszen a télen két átlövő, egy nagyon rutinos kézilabdázó és egy fiatal tehetség érkezett a budaörsi csapathoz. A harmincötszörös válogatott, EB bronzérmes Soós Viktória, aki a DVSC, a Ferencváros, A Vác, a Hypo és az Győri ETO játékosa volt. A négyszeres magyar bajnok és kétszeres BL győztes játékos most a családalapítás után tért vissza a pályára. A Szegedről érkező, nagyon tehetséges és mindössze tizenhét esztendős Csáki Zsófia pedig a jövő embere lehet Budaörsön. A szezon végéig pedig kölcsönvették a balszélső, Braun Csengét a Dunaújvárostól, aki ifjúsági strandkézilabda világ és Európa-bajnok. Viszont február elején elengedték a Ferencvároshoz, a junior világbajnok Pásztor Noémit. A fiatal beálló pedig alap embere volt a budaörsi csapatnak, hiszen 40 mérkőzést játszott ott és ezeken 81 gólt szerzett.

A Moyra-Budaörs Handball 2018/2019-es játékos kerete és mezszámai:

Kapusok:
1. Wéninger Alexa, 16. Sipeki Flóra, 62. Kastl Anna

Jobbszélsők:
7. Dávid-Azari Fruzsina, 55. Ertl Rebeka

Jobbátlövők:
4. Soós Viktória, 31. Hornyák Ágnes, 37. Hajduch Csenge

Irányítók:
11. Zsigmond Vivien, 30. Pálos-Bognár Barbara

Beállók:
8. Szabadfi Ágnes

Balátlövők:
21. Gerháth Fanni, 33. Horváth Laura, 66. Csáki Zsófi

Balszélsők:
19. Kiskartali Zsófia, 24. Mézes Laura, 42 Braun Laura Csenge, 56. Kaczur Dominika

A Moyra-Budaörs Handball csapata az előző két fordulóban ismét tudott három pontot szerezni. Az Eger ellen most is hozták a kötelező győzelmet és az MTK Budapest gárdájától idegenben is elcsentek egy pontot. Ráadásul a második félidőben hatalmasat küzdöttek a budaörsi játékosok, hiszen hét gólos hátrányt dolgoztak le.

K&H női kézilabda liga, 19. forduló:
MTK Budapest – Moyra-Budaörs Handball 29–29 (21–15)

Moyra-Budaörs Handball:

Wéninger, Sipeki (kapusok), Ertl 7 (4), Hornyák Á. 6, Pálos-Bognár 4, Szabadfi 3, Hajduch 2, Braun 2, Dávid-Azari 2 (1), Horváth L. 3 (2), Gerháth, Zsigmond, Mézes, Csáki, Soós, Kaczur
Vezetőedző: Neukum Tamás

Az eredmény alakulása: 8. perc: 6–3, 16. p.: 10–8, 23. p.: 15–9, 30. p.: 21–15, 37. p.: 22–18, 46. p.: 24–23, 59. p.: 29–29

Kiállítások: 10, illetve 6 perc
Hétméteresek: 6/4, illetve 8/7

Pontosan tudjuk tehát, hogy egy rendkívül nehéz mérkőzés vár ránk majd szombaton, egy olyan csapat ellen, amelyik tulajdonképpen az életéért kézilabdázik. Nagyon könnyen elképzelhető tehát, hogy ezen a találkozón is csak egyetlen gól fog dönteni. Így volt ez a két csapat mosonmagyaróvári találkozóján is, ahol így harcoltuk ki a győzelmet.

K&H női kézilabda liga, 7. forduló:
Eu-Fire Mosonmagyaróvár – Moyra-Budaörs Handball 25–24 (10–12)

Eu-Fire Mosonmagyaróvár:

Scholtz, Gubikova (kapusok), Tilinger 8 (2), Kovacsicz 4, Kopecz 4, Farkas 2, Gyimesi 2, Horváth B. 1, Hajtai 1, Márczy 1, Vukcevic 1, Bízik 1, Szalai, Bardi, Tóth M.
Vezetőedző: Bognár Róbert

Moyra-Budaörs Handball:

Sipeki, Wéninger (kapusok), Mézes 6 (4), Szabadfi 5, Hornyák 4, Dávid-Azari 4 (1), Gerháth 3, Pálos-Bognár 2 (1), Pásztor, Kiskartali, Zsigmond, Horváth L., Hajduch, Ertl, Kaczur, Rácz
Vezetőedző: Mihály Attila

Az eredmény alakulása: 9 perc: 4–4, 16 p.: 5–8, 30 p.: 10–12, 43 p.: 15–19, 52 p.: 21–21, 57 p.: 23–22, 59 p.: 24–24

Kiállítások: 14, illetve 8 perc
Hétméteresek: 2/2, illetve 8/6
Következő mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Motherson Mosonmagyaróvár
2024.04.21., 18:00 óra.
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Videók
összes videó