SZOMBATI MATINÉ

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2021.04.09.
Eredetileg Dunaújvárosban kezdődött volna az MKC - DKKA Liga-kupa negyeddöntő, de a járvány miatt az első találkozót végül az UFM Arénában rendezték meg. Ezen a találkozón a vendég Dunaújváros 31 - 24 arányban győzni tudott, így hét gólos előnnyel várhatja a visszavágót. A szombaton 13.00 órakor kezdődő kupatalálkozót a tervek szerint a DKKA Youtube csatornáján tekinthetik meg az érdeklődők.

A Liga-kupában a legjobb négy közé jutás két mérkőzésen dől el, tehát oda - visszavágós rendszerben kerülnek lebonyolításra az elődöntők, valamint a döntő mérkőzés is. Fontos szabály a Liga-kupa kiírásában, hogy a mérkőzéseken külföldi játékosok nem szerepelhetnek. A DKKA - MKC találkozó az utolsó negyeddöntő lesz, hiszen a további párosításban már lejátszották mindkét találkozót. Sőt az elődöntők párosítása is elkészült már, így Kozármisleny SE a Kispest NKK-Vajk gárdájával találkozik, a továbbjutó élvonalbeli csapat pedig a Vasas SC együttesével mérkőzik meg a döntőbe jutásért. 


Liga-kupa negyeddöntő mérkőzések: 

NEKA - Kozármisleny SE 25 - 25
Kozármisleny SE - NEKA  25 - 20 

Gödi SE - Kispest NKK-Vajk 25 - 36
Kispest NKK-Vajk - Gödi SE  34 - 32 

Vasas SC - GBB Zrt. Kecskeméti NKSE  34 - 23
GBB Zrt. Kecskeméti NKSE - Vasas SC 22 - 29 

Motherson-Mosonmagyaróvár - Dunaújvárosi KKA 24 - 31 
Dunaújvárosi KKA - Motherson-Mosonmagyaróvár  

Motherson-Mosonmagyaróvár - Dunaújvárosi KKA  24 - 31  (12 - 12)  
Liga-kupa negyeddöntő első mérkőzés  
2021 március 30. kedd 18.00 óra  
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, zárt kapus  

Mosonmagyaróvár: SZEMEREY - Katona 1, Kovács P. 3, TÓTH E. 8 (3), Gyimesi, Horváth B. 3, Stranigg Zs. 4. Csere: Soltész (kapus), Lancz 1, Hudák 1, Sirián 2, Kellermann, Domokos 1. Edző: Gyurka János  
Dunaújváros: Wéninger - MIHÁLY 5, FERENCZY 6, Nick 2, SZALAI 4, BULATH 8 (3), Kazai 5. Csere: Hlogyik (kapus), Barján 1, Matucza, Horváth G. Edző: Vágó Attila 

Tekintélyes a Dunaújvárosi KKA előnye, így az egyértelmű, hogy a hazaiak kezdik kedvezőbb helyzetből a visszavágót. Február elején igaz 34 - 29 arányban tudott győzni az MKC a dunaújvárosi csarnokban, de azóta sajnos sok problémával kell megküzdenie a mosonmagyaróvári gárdának. Gyurka János az MKC edzője ezért nem is az esélyekről beszélt a mérkőzés felvezetésként.

- Elő kell vennünk egy új papírt és el kell kezdenünk arra írni, mert a régi már elhasználódott és betelt - nyilatkozta a mérkőzés előtt Gyurka János az MKC edzője. - Igaz ezen is a sportban megszokott szlogeneknek kell szerepelniük, de most valóban meg kell töltenünk tartalommal a csapatunknak és a szurkolóinknak szóló mondatokat. Nem csak testben, hanem lélekben is ott kell lennünk a pályán Dunaújvárosban, hogy ki tudjunk jönni ebből a gödörből. Egy hosszú idény közben, sok csapat kerül ilyen helyzetbe, de egyáltalán nem mindegy az, hogy meddig marad a mélyponton. Nem gondolkozunk most eredményben vagy továbbjutásban a Liga-kupa sorozatban, hiszen a Dunaújváros előnyösebb helyzetből várja a találkozót. Elszántságban, küzdeni tudásban és koncentrációban szeretnénk előre lépni viszont, hogy vissza tudjuk szerezni az önbizalmunkat. 

A Dunaújvárosi KKA 2020/2021-es játékos kerete:
Kapusok: Anastasija Babovic (montenegrói), Hlogyik Petra, Wéninger Alexa
Szélsők: Fodor Neszta, Horváth Gréta, Husti Hanna, Kazai Anita, Mihály Petra, Schatzl Natalie, Takács Cecilia  Irányítók: Krupják-Molnár Beatrix, Román Dorina, Szalai Babett, Sziráki Boglárka
Beállók: Sanja Dabevska (észak-macedón), Moutsogianni Theodóra
Átlövők: Barján Bianka, Bulath Anita, Ferenczy Fruzsina, Jovovity Jovana, Nick Viktória
Edző: Vágó Attila



Következő mérkőzés:
Motherson Mosonmagyaróvár - Vasas SC
2024.03.28., 18:00 óra.
UFM Aréna
Videók
összes videó