Szoros első félidő után fehérvári győzelem

Szerző: Mkcse Közzétéve: 2018.10.20.
Nagyon motivált és jól kézilabdázó mosonmagyaróvári csapatot láttunk a mérkőzés első játékrészében. Így pedig, egy félidő után teljesen nyílt volt a mérkőzés, mert az agresszíven védekező csapatunk mindig fel tudott zárkózni az eredményt illetően is.
Az Alba végig vezetett az első félidőben, elsősorban az átlövők, Gorshenina és Mendy góljainak köszönhetően. Viszont a vezetésükben komoly jelentősége volt annak is, hogy négy hétméterest ítéltek nekik a játékvezetők, nekünk pedig egyet sem.
A fordulás után sajnos támadásban többet hibáztak a játékosaink és így az Alba FKC folyamatosan növelni tudta az előnyét. A csapatunk továbbra is elszántan küzdött és fantasztikus volt a mosonmagyaróvári szektor támogatása is, de a befejezések ekkor már nem sikerültek. Így lassan felőrölte az ellenállásunkat a kiváló külföldi légiósokkal rendelkező székesfehérvári csapat. Az MKC teljesítménye és hozzáállása, különösen a védekezésben sokat javult az Érd elleni idegenbeli találkozóhoz képest, de ez csak a helytálláshoz volt elég ezen a mérkőzésen.
Forrás: Horváth Gyula

Alba Fehérvár-Eu-Fire Mosonmagyaróvár 29-21 (16-13)

NB I. női felnőtt 6. forduló
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok, 400 néző
Játékvezetők: Sándor, Szikszay


Alba Fehérvár: GYÖRKÖS - NASCIMENTO 8 (4), GORSHENINA 7, Temes 2 (1), Zhilinskaite 3, MENDY 4, Pelczéder 3. Csere: Mistina (kapus), Májer, Utasi, Tornóczky, Boldizsár, Sztankovics 1, Szarka, Rózsás. Vezetőedző: Deli Rita


Eu-Fire Mosonmagyaróvár: SCHOLTZ - Kovacsicz 3, KOPECZ 4, Gyimesi, Horváth B. 2, Farkas 2, Bízik R. 2. Csere: Gubikova (kapus), TILINGER 6 (1), Szalai, Márczy, Hajtai 1, Tóth M., Vukcevic. Vezetőedző: Bognár Róbert


Kiállítás: 8 ill., 6 perc
Hétméteres: 7/5 ill.,1/1

Forrás: Horváth Gyula

Bognár Róbert az MKC vezetőedzője: „Megérdemelten győzött az Alba, mert mi csak az első félidőben tudtuk igazán tartani magunkat velük szemben. A csapatunk igaz tisztességgel végigküzdötte ezt a mérkőzést, de sok technikai hibát vétettünk és a második félidőben több ziccert is elhibáztunk. Kicsit el is fáradtunk, hiszen elég sok sérülés is gátol mostanában minket. Mennünk kell tovább, hiszen a következő bajnoki találkozón igaz négy pontos mérkőzést játszunk otthon a Budaörs ellen."


Deli Rita az Alba FKC vezetőedzője: „Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert a MKC egy szívós, jó játékra képes csapat. Igazából a második félidőben tudtunk azt megoldani, amit előre elterveztünk, és ehhez kellett a kapusunk jó teljesítménye is. Ekkor tudtunk gyorsabban játszani és pontosabbak is voltunk a befejezéseknél. Nem volt könnyű találkozó ez a számunkra és ezért örülök, hogy végül sikerült megszereznünk a győzelmet. Az MKC csapatának pedig nagyon sok sikert kívánunk a folytatásban."

Forrás: Horváth Gyula

Következő mérkőzés:
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvár
2025.01.09., 18:00 óra.
Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont



Videók
összes videó